Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SZILASSY ESZTER-ÁRENDÁS ZSUZSA: Migrációba zárva? Menekült gyermekek és menekülttáborok Magyarországon

talanság állapota hónapokig, sokszor évekig is eltart. A hosszadalmas menekültügyi eljárás eredményének kiszámíthatatlansága (vagy a már meghozott negatív döntés)

8 és a várható létbizonytalanság időközben azonban sok családot az ország elhagyására sarkall. Ők az érkezést követően néhány héttel vagy hónappal - Nyugat-Európába való átjutással próbálkozva - az illegális határátlépést választják.

9 A táborlakók szemével: menekült gyermekek és a tábori élet Menedék csatajelenetekkel Első tábori látogatásainkkor a családokkal folytatott beszélgetéseink alaphangját részben a magyar hatóságok és a menekülttábor iránti hála és lojalitás, részben pedig a menekültüggyel, tábori elhelyezéssel, ellátással kapcsolatos panasz és elégedetlenség adta meg. A panasz és/vagy hála narratívak azonban nem mindig mutattak szoros összefüggést a család aktuális jogállásával, a státusszerzés kilátásaival, illetve elhelyezésük körülményeivel. A táborlakó gyermekek szülei első találkozásaink alkalmával többnyire inkább esetleges tábori vagy menekültügyi befolyásainkat kihasználva, valamiféle kedvezmény reményében (jobb elhelyezés, sikeres státus-, adomány-, illetve munkaszerzés stb.) adtak számunkra felvilágosítást a tábori életről, családjukról és a gyerekekről. Menekülésük és táborba kerülésük történetét, tábori életük keserveit és örömeit, migrációs szándékaikat és a letelepedéssel kapcsolatos elvárásaikat és félelmeiket természetesen csak sokszori találkozás után osztották meg velünk. Az első találkozások során kimutatott hálálkodás természetesen a befogadóknak szól, és a köszönet mellett az oltalmat (és a remélt státust) biztosító nemzet iránti nagyfokú lojalitást és alázatot hivatott kifejezni. A lojalitást tükrözi a Magyarországon maradás szándékának kiemelése is („szeretnénk itt maradni, ha engedik"), amelyet az ismeretlen kutatókkal való első találkozásokkor kivétel nélkül minden megkérdezett kérelmező fontosnak tartott elmondani, függetlenül attól, hogy ez mennyire fedte valós szándékait. A hála és lojalitás kifejezése mellett a tábori körülményekkel kapcsolatos elégedetlenség a szülőkkel folytatott első beszélgetéseink fő motívuma. Panaszaikban elsősorban nem kilátástalan élethelyzetüket, a „menekültség" nehézségeit vagy hátrahagyott otthonukat és rokonaikat siratják, hanem olyan konkrét, a táborban elszenvedett sérelmekkel állnak elő, amelyek saját és gyermekeik amúgy is rossz életkörülményeit (a gyerekek egészségét, komfortérzetét, iskolai teljesítőképességét stb.) csak tovább rontják. Gyakori sérelemként merül fel például a tábori áthelyezéssel kapcsolatos elégedetlenség, amelyet a szülők a tábori körülmények (szoba nagysága, berendezése, házirend, tábori koszt stb.) romlása miatt nehezményeznek, a gyerekek pedig, főleg tábori és iskolai barátaik, osztálytársaik, tanáraik elvesztése miatt, egyfajta büntetésként élnek meg. „Békéscsabára 2001. szeptember 24-én vitték el minket, mert a debreceni táborban szeptember 11 -e után csak afgánok maradhattak. Három buszt raktak tele jugoszlávokkal, a buszokat szirénázó rendőrautók kísérték Debrecentől Békéscsabáig. Nagyon félelmetes volt, úgy reszkettünk a buszban összebújva, nem tudtuk, hogy mi lesz velünk..." Az egyik táborból a másikba történő áthelyezés azonban nem mindig adminisztrációs döntés eredménye, egyes családok különféle indokokkal maguk kérik az egyik szállásról a