Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

KEMÉNY MÁRTON: Gazdálkodási minták - kapcsolatháló - közösségi norma. Egy kapitalizálódó falu agrárlakosságának társadalmi kötelékei

kétlaki életmódot folytató ipari népesség nemcsak a környék üzemeiben talált állást, hanem mind többen jártak el az ország távoli vidékeire dolgozni (például a zalai „olajosokra" tapasztalatuk miatt szükség volt az ekkor megnyíló alföldi olajkutaknál is). Az 1959-1 992 között működő téeszben, illetve a kisüzemi gazdaságokban is az állattartás dominált, azonban az ágazat súlya fokozatosan csökkent, a korábban nagyjelentőségű tehéntartás az 1980-as évek második felében szinte teljesen megszűnt. A szőlő mint kiegészítő gazdaság - szemben sok más vidékkel - nem vált a jólét biztosítékává. A háztáji és kisegítő gazdaságok kontinuitást teremtenek a szövetkezeti korszak előtti és utáni magángazdálkodás között, bennük egyfelől tovább élt a paraszti gondolkodás, hiszen több lábon állásra törekedtek; korlátozott mértékben továbbra is ellátták önmagukat (főleg állati eredetű termékekkel); a „hagyományos" kézi munkákat (például a trágyahordást, vetést, kapálást, kukoricatörést) is sokszor viszonossági alapon, egymás között oldották meg, és a traktorral végzendő munkákat is mind többen „maszekokra" bízták, tehát a téesztől bizonyos mértékben függetlenül tovább élt egyfajta „háztáji paraszti közösség". Ugyanakkor megindult egy ellentétes folyamat: az I 968-as, majd az I 98 l-l 982-es gazdasági reformok hatására mind többen fogtak specializált, innovatív, piacorientált vállalkozásba háztáji vagy kisegítő gazdaságuk keretében (sertés-, marhahizlalás, csirketelep, nyúltenyésztés, zöldségtermesztés, szőlő- és bortermelés, a „maszek" traktorosok szolgáltatásai). Az 1989-es rendszerváltás után a lakosok az országos tendenciákhoz hasonlóan tömegesen váltak munkanélkülivé, a kutatás idején arányuk a falusi átlagnak megfelelően alakult: ekkor is sokan éltek különböző segélyekből, családi pótlékból, közmunkákból (például iskolafelújítás, az egykori laktanya szociális otthonná alakítása, a Szlovéniába vezető autópálya Muraszemenyén áthaladó szakaszának megépítése). A faluban 2002ben öt üzletet és négy vendéglátóhelyet tartottak fenn, jogi értelemben összesen tizennyolc vállalkozás volt. A falusi turizmussal még csak kevesen próbálkoznak. A térség felszámolt üzemeinek helyén nem vagy alig jöttek létre új cégek, az ingázók nagyrészt azoknál a vállalatoknál dolgoznak, amelyek túlélték a rendszerváltást (például a dobri faüzem, a nagykanizsai izzógyár), vagy pedig távoli dunántúli településekre kénytelenek heti rendszerességgel eljárni. A faluban 1992-ben meginduló termelőszövetkezeti felszámolás és földrendezés során a jogosultak többsége kihasználta az öröklés, részaránytulajdon és kárpótlás adta lehetőséget. Viszonylag gyorsan megszilárdult a birtokstruktúra, és az akkor induló kisüzemi gazdaságok nagy része máig működik. A földeket értékesítés helyett inkább bérbe adják, főleg az idősebbek vagy a komolyabb gazdálkodásra rá nem érő családok, de többnyire ők is legalább egy „háztáji" területet fenntartanak saját használatra. A legjelentősebb bérlő egy helyi szántóföldi növénytermesztő kft. és egy közeli városban élő vállalkozó. A 2000-es általános mezőgazdasági összeírás idején a cég mellett 1 74 magángazdaság volt a faluban. 2002 őszén 138 őstermelőt tartottak számon, és három kisüzem volt jogi értelemben vett családi gazdaság. A mezőgazdasági tevékenység napjainkig tartó jelentőségét mutatja, hogy különböző (népszámlálási adatokon, illetve a terepmunkán alapuló) számítások szerint a falu családjainak közel 96 százaléka gazdálkodik egyéb tevékenységei mellett.

2 A korábban domináns állattartás tovább hanyatlott és drasztikusan háttérbe szorult; elsősorban az önellátást szolgálja. Ezzel szemben a szántóföldi növény-, elsősor-