Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Helyzet - Frida Balázs A celluloid tűrőképessége: hajléktalanság és média-antropológiai perspektívák

FRIDA A celluloid tűrőképessége: hajléktalanság és média-antropológiai perspektívák „Mennyit bír a celluloid?" Hajléktalanság a médiában. Filmszemle és konferencia, Budapest, BMSZKI Nagyterme, 2004- február 26-27. „^\z a tény, hogy rejtőzködniük kellett, hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom megengedhette magának a luxust: tudomást sem vett létükről" - írta az 1990-es években György Péter ( I 994:21 7). Hogy kikről van szó? A hómleszekről, a csövikről, a guberálókról, a „lumpenekről", a csavargókról, az aluljárólakó hajléktalanokról, „az emberekről, akikről nem igazán tudjuk, hogy kik, csak az látszik róluk, hogy végképp és visszavonhatatlanul leszakadtak az amúgy rosszul élő, de magát valahogy még tartó többség társadalmáról" (György 1994:21 7). Azóta eltelt csaknem tizenöt év, és mára a helyzet döntően megváltozott, hiszen a nagyvárosi szegénység koncentrációja kritikus szintet ért el. Egyes becslések harminc-negyven ezerre teszik a fővárosban és az agglomerációban élő fedél nélküliek populációját, amely döntő részben a gazdasági szerkezetváltozás nyomán hazánkban is lezajlott úgynevezett „rurai-urban migráció", valamint a munkaerőpiac radikális átrendeződése és a szociális segélyháló szétesése során megjelenő pauperizáció eredményeként nőtt meg. Közben pedig a vizuális médiumok felfedezték maguknak és jócskán ki is aknázták ezt a „hálás" - hiszen „attraktívan" tálalható témát. A hajléktalanság mint jelenség nem rejthető el többé a társadalom tekintete elől, a téma elkezdett még feltűnőbben látszani. Hogy miként, az már vitatható, mondhatni, etikai kérdés. A rendszerváltás hajnalán még igaz volt a megállapítás: „a magyar sajtó számára ezeknek az embereknek a sorsa szinte tabutémává lett" (György 1994:218). Az írott sajtóra talán jelenleg is helytálló a kijelentés, pontosan I 990 óta évről évre egyre nagyobb számban készülnek a hajléktalanok közegében játszódó, különböző mélységű, szándékú és minőségű riportok, filmek és bejátszások, a kereskedelmi média rendre hozza, nézői pedig állítólag igénylik a kellőképpen becsomagolt, „sokkoló" vágóképeket, a hatásvadász képjeleket... A társadalom peremén tengődő, az urbándzsungelben fagyoskodó, kéregető, a külvárosi csatornákban és a belvárosi aluljárókban fekvő, parkolókban újságjaikat morzsolgató „vademberek", tehát a szociálisan végsőkig kiszolgáltatott, megnyomorított és kirekesztett földönfutó emberek médiareprezentációja volt a témája annak a kétnapos szakmai eseménynek, amelyet két kulturális antropológiai szervezet kezdeményezett és szervezett 2004. február 26-27-én, Budapest egyik impozáns hajléktalanellátó intézményében. A szociálantropológia hosszú tradícióval bír az angolszász világban a nagyvárosi