Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló - Bővülő könyvtár Biczó Gábor, szerk.: Antropológiai irányzatok a második világháború után Szűcs Balázs

szerepeltetett szövegek számbeli arányára vonatkozik, hanem arra a módra, ahogyan az összekötő szövegek és a magyarázó jegyzetek kellő distanciát tartanak az egyes elméleti pozícióktól. Érdemes ezzel kapcsolatban idézni azt, amit a szociobiológia-fejezet élén olvashatunk: „A kezdeti elgondolások számos hibájának korrigálását követően a szociobiológia még mindig az antropológia egyik legvitatottabb területe - olyannyira, hogy kötetünk néhány bírálója a szociobiológiával foglalkozó írások teljes kihagyását javasolta. A cáfolatokkal mintegy szembeszegülve, itt olvashatók a szövegek" ( 15

1. p.). Ez az eljárás feltétlenül tiszteletreméltó, egyben elengedhetetlen, ha az antropológia tudománynak kívánja tekinteni magát, s nem elfogultságok vagy kizárólagosnak vélt eljárásmódok továbbörökítőjének. Hangsúlyozzuk, itt nem a szociobiológiáról (vagy a posztmodernről, vagy bármi egyébről) van csupán szó. A felfogásmódok, elméletek, paradigmák vagy éppen „irányzatok" felmutatása, ütköztetése és párbeszéde valószínűleg a legoptimálisabb cél, amelyre egyáltalán törekedni lehet. A diszciplínán belüli (és szakmák közötti) párbeszéd fontosságát hangsúlyozza Judith Friedlander 2001-ben keletkezett Szociobiológiai vita az Egyesült Államokban című tanulmánya is, mely az egyetlen olyan szöveg, amely nem szerepel az eredeti angol kötetben, a magyar válogatásba mégis bekerült. Az írás sok szempontból továbbgondolandó, mivel többek között egy valódi tudományos botrányt is vizsgál. „A botrány középpontjában a James Neel humángenetikus által szervezett, hosszú távú, Venezuelában végzett kutatás áll, amelyben Napoleon Chagnon és Timothy Asch mellett számtalan antropológus vett részt... Tierney, egyik még megdöbbentőbb kijelentésében az egész yanomami projektet »az Atomenergia Bizottság embereken kísérletező titkos programjának folytatásaként emlegeti...« A kutatás okozta többek között a kanyaró járvány súlyosbodását, sőt talán elterjesztését is a 60-as években." (I 63. p.) Friedlander írása nem csupán a nagy vihart kavart esetet tekinti át, hanem inkább az antropológia megosztottságára reflektál. A megosztottság véleménye szerint a négy klasszikus terület (régészet, fizikai antropológia, nyelvészet, kulturális és szociálantropológia) végzetes szétválásában és növekvő távolságában gyökerezik. A kultúrát hangsúlyozó antropológusok főképp a történelem és a filozófia irányába mozdultak el (legalábbis annak divatosnak gondolt szókészletét és beszédmódját követik), míg a természettudományos módszer hívei szinte kizárólag a molekuláris biológiával foglalkoznak, Ez önmagában talán a kisebb gond, de mindkét tábor kölcsönösen semmibe veszi egymás eredményeit és vizsgálatait (160. p.). Friedlander álláspontja világos. Véleménye szerint a kultúra széles körű vizsgálatát nem lehet megvalósítani egymást kölcsönösen kizáró részleges pozíciók talajáról, következésképpen az elméleti sokszínűség egyben a kulturális sokrétűség megértésének zálogát jelentheti. Az antropológia ismeretelméleti megalapozottságára, valamint az eltérő vélemények és értelmezési tradíciók etnográfiai megjeleníthetőségének kérdésére reflektál Renato Rosaldo/) bánat és a fejvadászok őrjöngésének kapcsolata című írásában. Rosaldo amellett érvel, hogy a kutatónak fel kell vállalnia a személyiségéből (neméből, korából, tudásából, tapasztalataiból) adódó helyzetét, s megértésmódjának ebből fakadó szituáltságát. „Pozícionált alanyként az etnográfus bizonyos emberi jelenségeket másoknál jobban megért." (274- p.) Tanulmányában Rosaldo kifejti, hogy mindaddig, míg el nem veszítette feleségét (Michelle Rosaldo 1981 -ben, a Fülöp-szigeteki Észak-Luzonban vég-