Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló - Bővülő könyvtár Biczó Gábor, szerk.: Antropológiai irányzatok a második világháború után Szűcs Balázs

zett terepmunkája során lett baleset áldozata), elképzelése sem volt a dühről és bánatról, s ekképpen az általa kutatott ilongot férfiak gyászát és őrjöngését sem tudta értelmezni (264. P-). Rosaldo tanulmányának végén az interpretáció és általában véve a „tudományos" ismeret alapkérdéseinek felülvizsgálatáig jut el. „Az olyan terminusok, mint objektivitás, semlegesség és elfogulatlanság az egykor hivatalosan elismert tekintéllyel felruházott értelmezői pozíciókra vonatkoznak, de kétségtelenül sem jobban, sem pedig kevésbé érvényesek az érintett, ám ugyanúgy fogékony és tájékozott társadalmi szereplőknél. A társadalomelemzésnek el kell fogadnia a tényt, hogy az általa vizsgált tárgyak egyben elemző alanyok is, akik az etnográfusokhoz - illetve azok írásaihoz valamint etikai és politikai elveihez- kritikusan viszonyulnak." (275. p.) Jelen kötet magyarázó jegyzeteivel, hangsúlyaival konkrét problémák köré szerveződik, újra és újra az antropológia önfelfogására irányítva a figyelmet. Mikor, kinek, hol és hogyan lesz kérdés, módszer, szempont, tudomány és szöveg az antropológia. Mai kérdések ezek, vélhetően maguk is időlegesek, de esendőségük mellett is feltétlenül időszerűek, s ily módon elkerülhetetlen, hogy a hazai antropológiai gondolkodás (könyvkiadás és oktatás) is számot vessen velük. Az, amit elnagyoltan posztmodernként határozhatunk meg (az etikai, valamint az ismeretelméleti dilemmákra fordított különös figyelem, s ezekbe beletartozhat a feminizmus és a társadalmi nemek vizsgálatának a feminizmust már meghaladó aspektusa, jelesül a gender, az interpretáció, az elfogultság, valamint a reflexivitás kérdésköre is), ezzel a kötettel feltétlenül hangsúlyt kap az antropológia hazai szakirodalmában. A kötetben a posztmodern fejezet bevezetése ezzel a mondattal végződik: „A konfliktus a posztmodern gondolkodókés az antropológiát tudománynak tekintők között nagyrészt abból származik, hogy a két tábor eltérő véleménnyel van az antropológia célját illetően. Amennyiben elfogadjuk, hogy az antropológia célja az emberi viszonyok bemutatása és magyarázata, illetőleg az emberi tapasztalat szubjektív jelentésének átadása, akkor az antropológia tudományos és posztmodern célkitűzései kiegészítik egymást." (256. p.) Bármit gondoljunk is az antropológia hazai elfogadottságáról és lehetséges szerepéről, úgy tűnik, az antropológiai munkáknak nincs még meg a kellő recepciójuk. A vizsgált kötet egyértelműen hiánypótló szerepet tölt be (talán nemcsak az antropológia oktatásában, hanem annak remélhetőleg szélesebb körben való megismertetésében is), s mint ilyet csak üdvözölhetjük. A kötet tanulmányai - miközben az olvasó indiai tehenekről, új-guineai disznóölésekről, Fülöp-szigeteki színkategóriákról, winnebago indián mítoszokról és maszáj nőkről alkothat képet általuk-a mai antropológia szinte valamennyi módszertani, ismeretelméleti és etikai kihívására rámutatnak. A válogatás megjelentetése még akkor is indokolt, ha elfogadjuk, hogy szöveggyűjtemények (akár antropológiaiak azok, akár másfélék) csak ideig-óráig helyettesíthetik teljes művek lefordítását. A cél ugyanis nyilvánvalóan az volna, hogy minél több klasszikus és kurrens munka válhasson hozzáférhetővé a magyar olvasók számára is.