Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló - Tárgyak hálójában Michael Brian Schiffer, ed.: Anthropological perspectives on technology Wilhelm Gábor

nológia vizsgálatakor az ember és környezete közötti materiális viszonyra összpontosított (18-19. p.). Emiatt a technológia itt hosszú ideig marginális téma maradt - ellentétben az eltérő fejlődésű francia etnológiával. Ingold a technológia antropológiai elméleti vázának kidolgozásához egy újfajta szemlélet alkalmazását tartja elengedhetetlennek, melyet máshol „érzékeny ökológia" (sentient ecology) névvel illet (Ingold 2000), és amely a készséget (skill) teszi a vizsgálat alapegységévé, és egyúttal az egyének és folyamatosan változó, strukturált környezetük közötti dinamikus interakciókból indul ki. Az egyének részéről ez óhatatlanul együtt jár a módosuló környezet állandó perceptuális követésével, a viselkedés folyamatos és finom korrekciójával. Ez a nézet nem egyeztethető össze a „hagyományos" intencionalista és kognitivista felfogással, melyben a viselkedési sémák és tervek segítségével próbáljuk meg a viselkedést magyarázni vagy értelmezni. Éppen emiatt nem működik a kulturális minták „átadásáról" alkotott elképzelésünk sem, mivel az aktuális viselkedési helyzetek sokkal dinamikusabbak ahhoz, hogy másolni, „átvenni" lehessen őket (2

1. p.). A tárgyak készítése és használata nem választható el Ingold szemében a cselekvés folyamatától, tehát nem valamilyen előre létező cél megvalósításáról, végrehajtásáról van szó. A komplex motorikus és perceptuális folyamatok formaképző képessége itt jóval fontosabb szerepet kap, mint komplex struktúrák egyszerű, mechanikus ismétlése. Ebből következik, hogy az általános vélekedéssel szemben a készségek tanulását nem lehet szabályok és reprezentációk internalizálására visszavezetni, hanem ez a mozdulatok és az észlelések fokozatos és folyamatos hangolása révén valósul meg (22. p.). Ha ez igaz, nincs értelme kulturális szabályokra hivatkozni a hétköznapi készségek leírásakor és magyarázatakor. A készségek a test működésével együtt alakulnak, nincs értelme attól elvonatkoztatva kezelni őket (27. p.). Ingold számára ebből egyértelműen adódik a „kultúra" meghatározásának módosítása. Nem határozható meg többé szabályalkalmazásként, kognitív problémamegoldásként vagy elvont szimbolikus jelentésként, hanem a mindennapi észlelési és cselekvési folyamatok anyagaként és mintájaként. Emellett van hely az absztraktabb kulturális formák számára, ezek azonban az egyes kulturális készségek más környezetben való alkalmazásakor jutnak igazán szerephez. Ingold a kifejtett elvek alkalmazását egy új-guineai nép hálókészítésén mint esettanulmányon keresztül mutatja be. A kognitív antropológus, Charles M. Keller (University of Illinois) szintén az egyéni kulturális tanulási folyamatokból indul ki. Évtizedek óta foglalkozik a nem nyelvi viselkedés kognitív magyarázatával, egyike az elsőknek, akik a nem nyelvi, a nem szimbolikus kulturális szerveződésekre kezdtek összpontosítani már az 1970-es évek végétől a kognitív antropológián belül (Dougherty-Keller 1982), és ennek révén a később megosztott megismerés néven ismertté vált megközelítés egyik előfutárának tekinthető. Keller nem tartja véletlennek, hogy a technológia kognitív tartalma eddig nem kapott kellő figyelmet, ellentétben a feladatmegoldásokkal vagy a verbális cselekvésekkel, mivel ez szorosan összefonódik a gyakorlattal, és ily módon rendkívül nehezen verbalizálható, nehezen hozzáférhető (34. p.). Éppen ezért ennek feltárásához az egyes készségek mögött működő háttérismereteket kell megtalálni, a technológia láthatatlan fogalmi infrastruktúráját, melynek megismerését azonban csak a személyes tapasztalatok segítségül hívása teszi lehetővé (4

1. p.). Keller maga - amellett, hogy kutató - gyakorló kovács évtizedek óta, és e tanulmányban,