Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
TURAI TÜNDE: Leányszöktetés: deviancia vagy norma?
A paraszti erkölcs három alapvető komponens köré szervezi az erényeket: a munka mint gazdasági, a család mint társadalmi és a vallás mint erkölcsi rend értékei köré. Ezek természetesen szervesen összefüggnek egymással, hiszen a családnak gazdasági aspektusai is vannak, de ugyanakkor a „szaporodjatok és sokasodjatok" isteni parancsnak is alárendeli magát; a munka a család fenntartását szolgálja, illetve az istentől kapott talentumok el nem herdálását, a gondos és dolgos szolga módjára való megszaporítását jelenti; a vallás pedig a munka és a család fogalmait, illetve a hozzájuk kapcsolódó értékeket tölti fel pozitív vagy negatív tartalmakkal, kijelölve így a szabályok irányelveit és a tilalmak körét. Ezen három alapértékjegyében a szorgalom, a mértékletesség, az önuralom és az engedelmesség/alázatosság azok a leglényegesebb erények, amelyek az élet valamennyi megnyilvánulását irányítják. A házasság is, azon túlmenően, hogy két individuum személyes kapcsolata, feltöltődik az említett tartalmakkal, sőt az egyéni törekvéseket alárendelik a nemesebb minőségekként interiorizált értékeknek. Alapvető feladatai: a gazdasági önellátás, a társadalmi stabilitás és kontinuitás, a lelki és testi tisztaság biztosítása és megőrzése. Az öncélú cselekedetek, élvezetek és örömök - legyenek azok akár érzelmiek, akár testiek, akár materiálisak- alárendeltek, és amennyiben konfrontálódnak a fentiekkel, vagy azok ellenében fejtik ki hatásukat, az ideálnorma tilalmasaknak és büntetendőknek kiáltja ki őket. 12 Ebbe a koncepcióba illeszkednek a házasságkötést szabályozó normák is, illetve ez jogosítja fel a családot, sőt a közösséget is arra, hogy aformális és nem formális - párválasztást ellenőrzése alatt tartsa. Mivel a beépülő személy kettős elvárásnak kell hogy eleget tegyen: elősegíteni és emelni a befogadó család értékeit egyéni képességei és tettei által, valamint ugyanezt biztosítani származási családja státusa és presztízse által, két alapvető szempont kerül mérlegelésre: a választott egyéni kvalitásai, illetve annak a családnak a gazdasági, társadalmi és vallási jellemzői, amelynek tagja. A személyes vonzalom ezekhez képest kisebb szerephez jut ebben a bonyolult választási mechanizmusban. A leányszöktetés mint házasságkötési szándékú kapcsolatalakítási mód ezen az igencsak összetett kalkuláción alapuló spekuláción üt rést, megteremtve az egyéni preferenciák érvényesítésének lehetőségét. Ebben a formában viszont igencsak súrolja a normaszegés határát, hiszen a közösség univerzális értékeivel helyezkedik szembe. Ahhoz, hogy a megítélés veszítsen rigorozitásából, és hogy a közösség interiorizálja a „Ki milyen virágot szakít, olyat szagol" elvet, igen sok mindennek kellett történnie; ilyen a szöktetések számának szaporodása, más szöktetési motivációk kialakulása, a munkával, a családdal és a vallással kapcsolatos mentalitás megváltozása. A szülői akarattal való szembeszegülés, bár a 20. században már ritkább volt, mint az egyéb motivációjú szöktetések, mégis az egyik legfontosabb indítéknak számít. Viszont ezt is differenciáltan kell megközelítenünk, hiszen az esetek többségét az „enyhe" ellenszegülések, a szülői preferenciáktól csak árnyalatokban eltérő egyéni választások tették ki, és lényegesen gyérebb volt az éles konfrontálódás. Ez utóbbit példázva hadd említsek egy völcsöki esetet, amikor az etnikai és felekezeti endogámia, valamint a társadalmi egyenlőség normáját mellőzve a lány a szülei tiltása ellenére elszökött egy román fiúval. Az engedetlenségen feldühödött apa erőszakkal hazahozta lányát, majd újsághirdetést adott fel, amelyben egy bizonyos pénzösszeget ígért annak a férfinak,
