Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

AZARY BEATRIX: A szájhagyományozott történelem kutatása (Biernaczky Szilárd levélinterjúja Jan Vansinával)

könyvétől (Vansina I 954) a majd negyedszázaddal később megszületett kiemelkedő jelentőségű nagymonográfiáig (Vansina 1978) vezetnek. Vansina kutatásainak folklorisztikai tanulságait eddig igen kevéssé vették számba, talán csak R. M. Dorson nézett e kérdésekkel szembe egy hosszabb tanulmányában (Dorson I 976).

6 Maga Vansina lényegében igyekszik elhatárolódni tudományszakát tekintve a „szóbeli irodalom" (oral literature) kutatóinak módszertani, szemléleti, elemzési közelítésmódjától, így egy helyütt hangsúlyozza, hogy az egyébként oly fontos műfajelméleti kísérletek, amelyek például Finnegan művében (Finnegan 1 970) találhatók meg, az oral history kutatója számára nem kamatoztathatók. Könyve olasz nyelvű kiadása említett új fejezetében erről a következőket írja: „Jól látható, hogy lehetetlenség eljutni a műfajok egyetemes rendszertanáig, mivel a társadalmi intézmények és a kollektív képzetek társadalmanként eltérőek... Ez azonban nem akadályozott meg egyes tudósokat - például Finnegant - abban, hogy ne kíséreljenek meg egy egész Afrikára érvényes tipológiát kialakítani, amelyben a fő csoportokat a költészet, a próza, valamint egyéb sajátos formák (dobköltészet, színház) alkotják. Az első kategória hét alosztályra oszlik, míg a második négyre, nevezetesen: mesére, közmondásra, találós kérdésre és szónoki beszédformákra. A korábban... felsorolt okok folytán az efféle osztályozás, amely a kultúrák közötti összehasonlításokon alapszik, csak korlátozott mértékben hasznosítható a történész számára. Valójában ezek a források azt a kultúrát jellemzik, amely azokat létrehozta, ezért létrehozóik kritériumai alapján kell őket megítélni. Ez viszont azt jelenti, hogy ezeket a forrásokat nem lehet a priori ítéletek alapján tanulmányozni, még akkor sem, ha ezek az ítéletek a szomszédos régiók műfajaival való összehasonlításból származnak. Másrészt nyilvánvaló, hogy az olyan klasszifikációk, mint amilyen Finnegané is, értékkel bírnak, mert lehetővé teszik számunkra, hogy felmérjük a hagyományok tanulmányozása során felmerülő problémákat, másrészt hasznos útmutatóul szolgálnak adatgyűjtés idején." (Vansina I 976:279-280.) Hadd tegyük fel ezek után első kérdésünket: hogyan látja ma, majd három évtizeddel idevágó kutatásai megkezdése és mintegy negyedszázaddal nevezetes műve megszületése után az elméleti alapot megteremtő kutató az orális történelmi forrásokra irányuló, igen sokfelé zajló és sokirányú vizsgálatok helyzetét? Az olyan orális történelemkutatás, amely az emberek még élő, fiatalkori emlékeit veszi ^ célba, I 950-ig nem létezett (kivéve néhány, az I 930-as években keletkezett és parasz- <N tokkal foglalkozó lengyel munkát). Az orális történelem kutatása az írott, hivatásos tör- £! ténelem egy ágaként vette kezdetét az USA-beli Columbia államban 1945 tájékán. A magnetofon megszületése döntő tényezőnek bizonyult. E folyamat másik tényezőjét *>jg a demokratizálódásnak az 1960-as évek végén bekövetkező erőteljes érvényesülése adta g . (a történelem értelmezése visszakerült azokhoz, akik azt csinálják). Mindez azután N

r mozgalommá vált Kolumbiától Nagy-Britanniáig, Kínától Franciaországig, miközben a folklórkutatók, akik pedig azelőtt is mindig használtak fel szóbeli információkat, csak 1970 tájékán kapcsolódtak be, és kötötték egybe kutatásaikat az orális mozgalmakkal. Ezzel egy időben persze létezett egy olyan másik történészcsoport is, akik egyáltalán nem használtak orális információkat kutatásaik során. Bár Afrikában egyes amatőrök (hivatalnokok, misszionáriusok) összegyűjtötték a régmúltra vonatkozó hagyományo- 255