Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

AZARY BEATRIX: A szájhagyományozott történelem kutatása (Biernaczky Szilárd levélinterjúja Jan Vansinával)

kat, a történészek elvetették azokat. Ez volt a helyzet I 953-ban. Azonban 1960-tól kezdődően a nacionalizmus, amely együtt járt a jól ismert függetlenségi mozgalmakkal, nagyot lendített azon, hogy ezeknek a szájhagyományoknak több jelentőséget tulajdonítsanak. Az 1960-as években nagy lelkesedéssel végzett gyűjtőmunka kezdődött, különösen Afrikában, de valamivel később Új-Guineában, Ausztráliában, Melanéziában, Mexikóban, Indiában és sok más területen is. Egy évtizeddel később, 1970-1 975 tájékára már a kutatással kapcsolatos különleges nehézségeket is kezdték komolyan venni. Ilyeneknek számított a felvételek problémája (a hangfelvételi kazetták elhelyezése), az értelmezés problémája (a Levi-Strauss-típusú strukturalista-intellektualista iskolák elszaporodása), a hitelesség problémája. E fejlődési folyamat nyomán a kiforrottság valóságos jelei kezdtek mutatkozni a történettudomány e sajátos területén. Ma pedig már nem járunk messze az orális adatok olyan egységes és teljes megközelítésétől, amely a folklorisztika, a történelem és a néprajz tanításait is hasznosíthatóvá teszi. Egy dolog azonban egészen biztos. Az orális történelmek és hagyományok ma jóval fontosabbnak bizonyulnak a különféle népek (önmaguk és mások által való) megértése tekintetében, mint ahogyan azt három évtizeddel ezelőtt gondolták. Milyen elméleti problémák merülnek fel megítélése szerint a jelenlegi kutatások területén? Az előadásnak (performance) a tartalomra tett hatása, az alkotókészség és forrásai, valamint az emberi emlékezetnek általában a tartalmak tekintetében bekövetkező strukturálódása a problémák egy jól körülhatárolható és igen fontos szintjét alkotják. A hagyományanyag (legyen az irodalmi, történelmi vagy más) kiértékelésében rejlő problémák már egy sokkal mélyebb szintet képviselnek. Émikus vagy etikus egy orális szöveg jelentése? Valójában észre kell venni, hogy létezik egy akadémikus szubkultúra, amely transznacionális és émikus. Önmagukban az idevágó értelmezések nem jobbak az orális adatok létrehozóinak értelmezéseinél. De miközben az emberi emlékezet teljesítményei gyarapítják tudásunkat, és persze továbbra is az egyetemes logikát („a történelemben megnyilvánuló egyértelműségek szabályait") alkalmazzuk az ilyen adatoknál, az értelmezések felépíthetők, mégpedig olyan formában, hogy azok ismeretgazdagabbak legyenek azoknak az embereknek az értelmezéseinél, akik ezeket az adatokat közvetítették a számunkra. Ilyen problémák még: a) mit tesz az emlékezet az emberi agy termékeivel, és b) az értelmezések hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Ezek lesznek a keresztkérdések a további vizsgálatok során. Kevésbé jelentős, de mindig is jelen lévő régi kérdések fakadnak a gyűjtésből, a mintavétel vagy az „egyetemes" gyűjtemény, illetve a fordítás problémájából. Nem gondolja, hogy az orális történelemkutatás egy komplex etnohistória keretein belül lenne továbbfejleszthető? Az egyetemes „etnikai történelemkutatás" kétértelmű kifejezés: I. Ha az etnohistória a harmadik világ népeinek történelmét jelenti, akkor ezt a kifejezést el kell vetni.