Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

AZARY BEATRIX: A szájhagyományozott történelem kutatása (Biernaczky Szilárd levélinterjúja Jan Vansinával)

A szájhagyományozott történelem kutatása Levélinterjú Jan Vansinával Előzetes megjegyzés E levelezéses formában megszületett interjú, amelyet Jan Vansina professzorral, a világhírű és iskolateremtő történelemtudóssal készítettünk 1984-1985-ben, eredetileg a The IAOLA

1 Newsletterben jelent volna meg, amely azonban nem jutott el a kiadásig. Kétségtelen, Vansina professzor elméleti elképzeléseit - tudományszak-teremtő, angolra is lefordított De la tradition orale. Essai de la méthode historique (A szájhagyomány. Esszé a történeti módszerről) című alapkönyve (1961) mellett - az itt közreadott írásmű keletkezése előtt és után számos helyen és formában fejtette ki, mind gazdagabbá téve újabb és újabb metodológiai részletekkel az alapműben megfogalmazott tételeket. Mégis úgy véljük, nem haszontalan - még ekkora késés mellett sem - közreadni ezt az immár 18 év óta kéziratban lévő interjút, mivel megítélésünk szerint néhány új részlettel gazdagíthatja a vansinai életműről, illetve tágabban az oral history research-iő\ alkotott képünket. Ritka alkalommal adatik meg tudósnak, hogy a nevéhez nagy hatású iskola, illetve egy „új tudományterület" megszületése kapcsolódjék. Az oral history research kétségkívül az elmúlt két és fél évtized (az 1980-as években, ma már négy évtizedről beszélhetünk!) talán legnépszerűbb afrikanisztikai tudományágává vált. Hozzátehetjük, e népszerűség „árnyékában" objektíve számba vehető és igen értékes, mennyiségileg is jelentős tudományos eredmény húzódik meg. Hadd hangsúlyozzuk, mindezek tekintetében aligha vonhatjuk kétségbe Jan Vansina, az elméletteremtő, egyúttal az empirikus kutatások területén is példamutató tudós magas követelményeinek szerepét. Persze már itt elöljáróban hozzá kell ehhez tennünk, hogy az iskolateremtő professzor elvi megállapításaira támaszkodó, példaszerű kutatási eredmények mellett (lásd például Alain Délivré malgas hagyományokra irányuló meggyőző elemzéseit [Délivré I 974] vagy Roy Willis fipa múltat feltáró könyvét [Willis 1981]) azokat a munkálatokat is pozitívan kell értékelnünk, amelyek során az afrikai országok, etnikumok nemzeti identitástudatának megteremtése szempontjából fontos történeti hagyományokat gyűjtöttek egybe, későbbre hagyva a bonyolult, sokirányú tájékozódást megkívánó, legtöbb esetben újabb, hosszadalmas adatgyűjtéseket igénylő elemzés feladatát.

2 Jan Vansina tehát, aki 1929-ben született Antwerpenben, és I 960 óta lényegében az amerikai Wisconsin egyetem történelem- és antropológia- (jelenlegemeritus) professzora, nem kis felelősséget vállalt magára, amikor 1961 -ben elindította útjára az úgynevezett írástalan népek történelmének felkutatására hivatott új tudományos módszert. Úgy véljük, méltán állíthatjuk ezt akkor is, ha a szóban megőrzött történeti forrásokra irányuló kutatásnak többféle előzménye is ismert. Nem véletlen, ha e terület múltjának és jelenének tanulságait összegezve David Henige ( 1982), Vansina egyik kiváló tanítványa Oral Historiography című munkájában a következőképpen értékeli Vansina nagy hatású