Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

Tabló - A nejlonszálak muzeográfiája. Intellektuális portré. Nina Gorgus: Der Zauberer der Vitrinen. Zur Muséologie Georges Henri Rivieres Frazon Zsófia

Egy másik etnográfia? Hogyan jutott el Rivière a musée ethnologique-tó\ a musée écologique-'^! - tehetjük fel a kérdést Gorgus kutatása alapján,

8 miközben a szakmai alapelvekből tulajdonképpen több változatlanul megmaradt, mégis mintha egy másik tudomány körvonalai rajzolódnának ki. A távoli, idegen kultúrák és a saját kultúra kutatása miért válik el egymástól, akár egy kutató tudományos tevékenységében is? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a szerző könyvének további részében, egyfelől az ATP (Musée national des arts et traditions populaires) intézményesülésén keresztül, másfelől azécomusée elméleti körvonalazásával és gyakorlati megvalósulásának bemutatásával. A saját kultúra kutatásának (francia folklór) az etnológiai kutatásokhoz való emancipációja - elképzelés formájában - már Rivière múzeumi munkájának korai szakaszában megjelent, de az intézményesülésre csak 1937-ben kerülhetett sor. Gorgus az intézményesülés körülményeit és a már működő intézmény tudományos tevékenységét ismét több szempont figyelembevételével vizsgálja, így folyamatosan együtt szerepelnek a kiállítások és kutatások tartalmi elemzései, a politikai és történeti helyzet befolyásoló hatása és a közvélemény állásfoglalásai. Az ATP Rivière szerint a „szintézis múzeuma", a múzeum ideáltípusa, ahol a tudományos munka terepkutatáson alapul, az anyagfeldolgozását szisztematikusan felépített archívum, dokumentációs centrum és könyvtár segíti (lásd Jaoul 1995). Ugyan a hangsúly alapvetően a megmentésen és a megőrzésen volt, a prezentációk esztétikája továbbra is lépést tartott a modern kor kihívásaival, de a kidolgozásban olykor visszaköszönő aktuális kultúrpolitikai hangnem hosszú időre ellentmondásossá tette az intézmény megítélését (77-96. p.). Az ATP esztétikai elvei között szerepelt a tárgyak új bemutatási metódusa, a nejlonszálak muzeográfiája (fii de nylon), ami - mint Rivière találmánya és módszere - bevonul a francia muzeológia történetébe. A módszer mögött a múzeumi tárgyak szimbólumként való felfogása húzódik meg, ami kapcsolódott a szimmetria és a szekvencia kategóriáihoz, a színek tudatos alkalmazásához, vagyis a tárgyak és anyagok esztétikai kategóriáinak felerősítéséhez. A tárgyak a kiállításon rendszert alkottak, de egy saját maguk (illetve alkotójuk) által konstruált, mesterséges rendszert (135-144- P-)- A tárgyaknak ezt a kapcsolatrendszerét lehet leginkább a szürrealista kollázstechnikához hasonlítani, továbbá a meghökkentés, zavarba ejtés érzésén keresztül a Korff által vá^2 zolt elidegenítéskoncepcióhoz közelíteni (Korff 2002). Ezek olyan, még ma is korszerűje nek tekinthető megfontolások, amelyekkel egy sor múzeumban még ma sem találkozhatunk. Rivière a technikát következetesen alkalmazta, és az új épületbe költöző ATP-t (Bois de Boulogne) a „nejlonszálak katedrálisává" avatta (144-146. p.; Jaoul 1995). Mind a francia folklór intézményes kereteinek megteremtése, mind a szabadtéri múzeum koncepciója már a korai kezdetektől foglalkoztatta Rivière-t. Az écomusée intézményesülése viszont hosszabb időt vett igénybe. Az alapkoncepció szerint a természet, a környezet és a kultúrkörnyezet szerves egységét funkciójában kívánták megjeleníteni egy múzeummá alakított „természetes" környezetben, az ott lakók bevonásával. A műfaj alig több mint harmincéves franciaországi története sikeres és kevésbé sikeres próbálkozásokra egyaránt tud példát hozni. Látható, hogy ez a műfaj Rivière muzeológiai 320 tevékenységének és gondolkodásának legellentmondásosabb eleme, és ez mindenkép-