Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
Tabló - Egy (újabb) könyv Erdélyről. László Kürti: The Remote Borderland. Transylvania in the Hungarian Imagination Feischmidt Margit
osztályok ellentéte volt, Kürti történeti rekonstrukciója a 14. századig megy vissza, többnyire szépirodalmi műveken keresztül rekonstruálva „az igazi magyar" képének alakulását. De erősen hangsúlyozza a 19. század végi, 20. század eleji népies irodalom hatását. Ugyancsak mások munkáival egybehangzóan állítja, hogy a magyar nemzet archetípusává előlépő magyar paraszt először az alföldi falvak népét jelentette. Kürti szerint azonban a 1 9. század végére az „archaikus" és „autentikus" magyarok felfedezésejelentős mértékben áthelyeződött az erdélyi magyar falvakba. Az Erdély felé fordulás, aminek Kürti a 16. századig visszamenő előzményeit látja, a millennium korára teremtette meg teljes szimbolikus nyelvezetét (annak egyik legfontosabb eleme Kalotaszeg beemelése a nemzet reprezentációjába), igazi politikai jelentőségre azonban csak Erdély elvesztése után, a politikai revízióért való küzdelemben tett szert. A felejtés évtizedei után a magyarországi népi írók és értelmiségiek egy újabb nemzedéke fordult az 1980-as években Erdély felé, ami Kürti szerint rövidesen jelentős szemléletváltást eredményezett a magyar nemzeti diskurzusban. Ennek előzménye a romániai kommunista diktatúra nacionalista fordulata és kisebbségellenes politikája. A nemzetiségi elnyomással szemben Erdélyben kétféle reakció alakult ki (vagy legalábbis kettőről beszél Kürti): egy etnikai színezetű politikai ellenállási mozgalom és a tömeges méreteket öltő emigráció. A Magyarországra érkező erdélyi emigránsok között magas volt az értelmiségiek aránya, akik hatással voltak a magyarországi nyilvánosság átalakítására. De a magyarországi ellenzék bizonyos csoportjai (főként a Magyar Demokrata Fórum) számára is az egyik legjelentősebb ügy az „erdélyi magyarság" lett. Egyik első akciójuk a román nagykövetség előtti gyertyás tüntetés volt I 988. február I -jén, majd a következő június 27-én a Hősök terén. Mindkettő százezreket mozgósított, és kétségtelenül jelentős mértékben hozzájárult az államszocialista rendszer delegitimálásához. Kürti szerint a kisebbségi kérdés egy új politikai nyelvezetben fogalmazódott meg a nyolcvanas évek végi Magyarországon, ami nem a revíziót és az államközi konfrontációt tekintette megoldásnak (mint a korábbi történelmi korszakokban), hanem az emberi és kisebbségi jogok univerzális normáit. (Hogy ennek ellenére miért nem az univerzalista, emberjogi beszédmódot, hanem a nemzeti szolidaritásét tette elfogadottá, nem magyarázza meg a szerző.) Kürti a magyarországi táncházmozgalom történetén keresztül azt mutatja be, hogy miként került vissza a népi kultúra és ezzel együtt az Erdély-mítosz-végül is egy ellenkultúrán keresztül - a magyarországi közéletbe. Kürti szerint az 1970-es években megjelenő táncházmozgalom kezdetben egy folklorisztikai revival jelenségnek tűnt, aztán 12 a fiatalok mind nagyobb csoportjainak sajátos szórakozási formájává vált, és ez egyben ^ egy életstílust, öltözködési módot is teremtett (tarisznyaviselés, Erdélyben töltött vakációk), vagyis egy igazi szubkultúrát. Az 1980-as években már jelentős ideológiával is jg rendelkezett, és ekként a népiességet, a paraszti kultúra iránti érdeklődést és az Erdély iránti vonzalmat ötvözte, és a nemzeti egység és azonosság gondolatát közvetítette a benne részt vevők számára (137. p.). A mozgalmat Kürti egyfelől az I 990-es években kiteljesedő nemzeti revival előzményének, másfelől a két ország között megfogalmazódó viták katalizátorának tekinti, és megpróbálja elhelyezni a korszak politikai ökonómiai kontextusába, ami itt elsősorban a politikai rendszernek a parasztsághoz való viszonyát hivatott értelmezni. A magyarországi mezőgazdaság modernizációja sikeresebb volt, mint ugyanaz a környező országokban, aminek következtében az „archaikus" és „autenti- 299
