Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
Tabló - Egy (újabb) könyv Erdélyről. László Kürti: The Remote Borderland. Transylvania in the Hungarian Imagination Feischmidt Margit
kus" kultúrát felfedezni indult magyarországi fiataloknak nem a magyarországi, hanem a távolabbi erdélyi falvakba kellett menniük. A néprajzkutatók által korábban legarchaikusabb népi kultúrával rendelkező falvakként azonosított Szék, Méra, Válaszút, illetve a moldvai csángó falvak valóságos zarándokhelyekké váltak. A fiatalok lelkesedését a nehéz politikai és gazdasági helyzetben talált magyarokkal szembeni szolidaritás csak fokozta, így, miként azt Kürti hangsúlyozza, Erdély felfedezése „a magyarság", illetve a nemzeti identitás újradefiniálásához vezetett. Arra a kérdésre, hogy „ki az igazi magyar", új válasz született: „az erdélyiek" (157. p.). Ez Kürti könyvének legfontosabb állítása: az elszigeteltsége és elnyomatása okán heroizálódott, a hetvenes-nyolcvanas években a népi írók és a táncházmozgalom által újrafelfedezett „erdélyi" lett a magyar nemzeti kultúra új archetípusa, ebben a szerepében felváltva a magyar nemzetet korábban reprezentáló magyar parasztot. Legfőképpen azért - hangzik a diskurzus legfontosabb érve -, mert az erdélyi magyarok őriznek még olyan hagyományos értékeket, amelyeket a modernizáció következtében a magyarországi városi és falusi emberek egyaránt elveszítettek már (I 57. p.). Ez az Erdély-mítosz lényege, aminek mélyebb elemzésével a szerző sajnos adósunk marad. A könyvben még következik két fejezet - a romániai magyarokat az 1990-es évek folyamán érintő legfontosabb politikai események többnyire krónikaszerű leírása -, amelyek azonban ehhez a kérdéshez nem tesznek hozzá semmit. Nem tudjuk meg például azt, hogy az a politikai jelentőség, amelyre ez az Erdély-mítosz szert tett, csak a nyolcvanas évek végére, illetve a politikai rendszerváltás korszakára voltjellemző, vagy azóta is tart. Azt kétségtelenül túlzás volna állítani, sőt szerintem nem is lehet állítani, hogy az 1989 utáni magyar nemzeti diskurzus és ikonográfia az Erdély-kérdés körül forogna. De az is tény, hogy vannak olyan diskurzusok, amelyekben a táncházmozgalom Erdély-romantikája folytatásra lelt. Hogy ezeknek milyen politikai és társadalmi súlyuk van, azt ebből a könyvből nem tudjuk meg. A könyv olvasása közben az a szándék vezetett, hogy fejezetről fejezetre haladva megtaláljam a válaszokat az első részben felvetett kérdésekre. Ezeket igyekeztem egyfajta struktúrába szerkesztve bemutatni ebben a könyvszemlében. Befejezésképpen engedtessék meg azonban megjegyeznem, hogy nem mindig volt könnyű dolgom. Az állításokat és az azokat alátámasztó érveket és etnográfiai adatokat sokszor nehéz volt azonosítani. A könyv szövegkorpuszának jelentős részét egyfelől a terepen a szerzőt ért általános benyomások, másfelől szakirodalmi hivatkozások és kommentárok alkotják. 12 Az egyes fejezeteken és azokon keresztül az egész könyvön átívelő analitikus érvelés ^ azonban nehezen követhető. Mint ahogy hiányoznak a sokat hivatkozott terepmunkáe ból származó világos empirikus adatok is. A könyvben található adatszerű közlések jelentős része egy nagyon általános helyi tudást tükröz, amely az olvasók egy része számára jól ismert, mások számára kevésbé, de egy mindezeket egybefogó analitikus keret hiányában mindenki számára nehezen érthető és értékelhető. 3
