Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
KESZEG VILMOS: A „mai nap" mint rítus és mítosz
da 1980). Verebélyi Kincső egyik tanulmánya arra vállalkozott, hogy az idősek társadalmi megítélését, szerepeit, az életkorhoz illő magatartásukat tekintse át. Példái közül azokat emeljük ki, amelyek azt bizonyítják, hogy idősebb korban a környezet nagyobb kényelmet, több pihenést engedélyez, több figyelmet, gondviselést biztosít (Verebélyi 2001). A kérdést korábban Németh László vetette fel egyik, 1948-ban írott esszéjében. Az öregkort az egyedfejlődés történetében bekövetkező leépülés helyett metafizikai állapotként határozza meg: az ember kilép a kompetícióból, megszűnnek a vonzódások és a motivációk, higgadtan, elfogulatlanul, bölcsen tudja szemlélni az eseményeket és a környezetét. „Az öregkor ereje az, hogy magunk is elegek vagyunk hozzá. Egy magányos ifjú csupa dac, sértődés, mélabú: az igazi öreg akkor is magában van, ha egy ország ül a lábainál." „A magyar szellem még nem fedezte föl a megöregedés hatalmát" - írja Németh László ( 1989:177). Páczkán Éva egy erdélyi asszony életpályáját rekonstruálta, arra figyelve, hogy a különböző életkorokban szociális kapcsolatainak, életterének határai hogyan tágultak, illetve zsugorodtak. 22 Zakariás Erzsébet a hagyományos asszonyélet állomásait, évszakonkénti feladatait tekintette át (Zakariás 2000). Kocsis Rózsi visszaemlékezésében külön fejezetbe foglalja a gyermeki játék, a munka egy napra eső mennyiségét (Kocsis 1988). Több memoár tartalmaz olyan utalást, amelyből az derül ki, hogy milyen életkorban milyen igénybevételt tartottak megterhelőnek, kibírhatatlannak (tehercipelés, munka, virrasztás stb.). Kiss Lajos a szegény emberek életét a napi igénybevétel és a nyújtott szolgáltatás függvényében szerveződő rendszerekként írta le. Könyve különböző foglalkozású szegény emberek napját mutatja be kivételes érzékenységgel. A tízévesen szolgálatba álló kanász napja a következőképpen kezdődik: „Tavasszal virradatkor (4 óra) kel a kanász. Kihordja az íziket, kisepri a jászolt, az etetéshez takarmányt visz be, a tehénnek leveles csutkát, a lónak zabot, kukoricát, mely alá polyvát terít. Míg a jószág eszik, a trágyát kihordja alóla. Azután a vályúból megmosdik, utána megfésülködik és bemegy reggelizni. Kenyeret, szalonnát, túrót eszik, vagy tejet. Régen kint früstökölt a disznó mellett, ahová a béres vitte ki az ennivalót. Evés után segít az itatásnál, majd az abrakolásnál és fejesnél. Jó időben itatás után, 6 órakor kiereszti a disznókat, kihajt." (Kiss 1981:1/45. 23 ) Ez a program szorosan függ a gazda állatállományától, az évszaktól, az időjárástól, sőt a gazda emberségétől is. Hasonló, eposzi méretű és jellegű leírást készít egy ír férfi egy napjáról James Joyce az Ulysses című regényében. Itt jegyezzük meg, hogy a mai napot megélők eltérő viselkedésére a szakirodalom régen felfigyelt. Ennek megnevezésére Bausinger újítja fel Ernst Bloch „párhuzamos különidejűség" terminusát. A miénktől eltérő kontextusban a különidejűség mint egyidejűség az „eltérő, különböző történeti erőtényezők által meghatározott elemek egyidejűségét" jelenti, a különböző felfogások és életmódok, eszmék és ideológiák egyidejűleg, mégis egymástól függetlenül való létezését (Bausinger I 989:25). Korábban a napot megnyitó eljárásokat említettük. Szükséges megemlítenünk a hasonlóképpen fontos, a napot lezáró aktust, a nap számbavételét. A lezárult időintervallum „csomagolása", feldolgozása, kiértékelése számtalan esetben szertartásos módon zajlik le. Ilyen szertartások az óévbúcsúztatás, a hegybe kiáltás. A paraszti gazdaságban az esti kiüléssel, kapuba való kiállással, a csordára való várakozás idején történt és a csorgónál való beszélgetéssel kerültek sorra a nap eseményei. Ezek voltak azok az interpretációs, reprezentációs aktusok, melyek során megtörtént az események populari-
