Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

KESZEG VILMOS: A „mai nap" mint rítus és mítosz

zálása, feldolgozása. Ez a szertartás hivatott kialakítani a kortárstudatot,

24 a korszaktudatot.

25 E rítus modern változataként említjük meg a hangzó és vizuális média esti híradóit, amelyek összeválogatják azokat az eseményeket, amelyek egyediségük, váratlanságuk, jelentőségük révén az eltelt nap partikularitását tudják reprezentálni. A híradó a napi események „csomagjaként", a „véletlen egybeesések" elvét követve prezentálja a tetteket és teljesítményeket. A nap megítélésének, kiértékelésének távlata egyelőre hiányzik, a nap áttekintése önmagában a nap keretén belül valósul meg, s ebben a keretben a legkülönfélébb események kerülnek egymás mellé, s az események reprezentációjába a legkülönfélébb epizódok kerülnek be. Bizonyos mértékben ez már kísérlet az események kisajátítására, az előzmények és következmények medrébe való beillesztésére. A tapasztalatok során kialakuló automatizmusokat szeretnénk a mai nap megéléséhez használt stílus, retorika fogalmakkal illetni.

26 Ezáltal utalunk arra az optimizmusra, készségre, tapasztalatra, amellyel az ember kezelni igyekszik a mai napot. A stílus megtanulásának több érzékletes leírásával rendelkezünk. Kiss Lajos írja a kiskanász beavatásáról: „Odakint a tanyán kezdetben kedveznek neki. Jó ennivalóval kecsegtetik. Hamarabb ehetik, mint a béres. Jókor lefekhetik. Szombaton meleg lábvizet adnak neki. Mindezt azért, hogy megszokja a kintvalólételt. Vigyáznak rá, hogy a kútba ne essék. Eleinte a házban az ajtó háta megett alszik a vackon a padon, szűrrel takaródzik, csak mikor világosodni kezd, akkor kelti fel a gazda. Szájból mosdik. Apródonként hozzászokik a jókorkeléshez, napi munkájához. Idővel kikerül az istállóba állandóan, ott is alszik a jászolban vagy a szénatartóban." (Kiss 1981:1/42.) Kocsis Rózsi pedig így emlékezik vissza cselédeskedésének egyik állomására. „Lestem a száját, hogy mondja, mit is kell dolgozzak: »Ewel ne járj, azt ne fogdosd össze, egy kicsit se csámcsogj, egyél szebben. A vizet ne kortyold, csak nyeljed. Ne bámulj, drágám! A hosszú hajadat kösd fel, ne lógasd erre-arra! Na, most miért vagy olyan szomoru?« Mindenért megszólított a zsémbes öregasszony. - Azt a cipőt pucold meg újból! Gyere, drága, menj hamar, hamar!" (Kocsis 1988:231.) A fenti példákkal és gondolatokkal kapcsolatban szükséges néhány általánosító megjegyzést tenni. Legelőször is azt jegyezzük meg, hogy miközben a narratívak arra tesznek kísérletet, hogy a napokat összefüggésükben, egymásutániságukban jelenítsék meg, a mai nap rítusa a tegnap ellen munkál. Bár az ember ugyanazokkal a rutincselekvésekkel lát neki a mai napnak, alkamazásuk által valójában a tegnaptól kíván eltávolodni, az őt a környezetéhez kapcsoló szimpátia kinyilvánítására újabb alkalmakat kíván teremteni. S bár valójában a rutincselekvések biztoságot nyújtanak az ember számára, a mai nap az előre nem látott történésekkel, az ismétlődő történések egyediségével, az események élményszerűségével a tegnappal, a tavalyi évvel, egyszóval a múlttal fordul szembe. Miközben a Van Gennep által kidolgozott rítuselmélet, a klasszikus történelemszemlélet, a folklorisztikán belül pedig a hagyományos narratívumok vizsgálata, ezen belül a mesekatalógus, Propp morfológiai elmélete, akárcsak újabban a forgatókönyvek elmélete az események receptálásának és narratív formában való reprezentálásának a lehetőségeire hívja fel a figyelmet, alig van módszerünk és elképzelésünk a sémákhoz nem igazodó események és történetek értelmezéséhez és rendszerezéséhez.

27 A legkülönbözőbb területek (történelem, szokáskutatás) tudományos reprezentációi (eseménytörténet, szokásmodell) előszeretettel mellőzik a kutató által zavarónak, irrelevánsnak tartott mozzanatokat. Az ilyenképpen kialakított elméleti konstrukciók tiszta evolutív és strukturális kompozíciókhoz vezetnek el, ám távol állnak a „rejtett kamera", a tere-