Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
HELTAI GYÖNGYI: Színház és interkulturalitás
Savarese 1995-ben megjelent könyve tehát a kelet-nyugati színházi kapcsolat történeti folytonosságának és korlátozott dialógusjellegének demonstrálása szempontjából fontos elsősorban. Színház-antropológiai megközelítések jerzy Qrotowski A színház és interkulturalitás viszonyának vizsgálatából kihagyhatatlan a rendezői munkásságával az I 960-as években nemzetközi hírnevet szerzett lengyel parateátrális mágus, a színész és a néző rituális találkozásának lehetőségeit kutató Jerzy Grotowski gyakorlati és elméleti tevékenysége 1 . „Szegényszínház"-elméletét (Grotowski I 999) az indiai filozófia, az alkímia, a sámánizmus, a transz, a rítus, valamint Jung, Dürkheim, Lévy-Brühl, Mauss, Lévi-Strauss, Eliade hatása s a színészcsoportjával kidolgozott fizikai tréning egyaránt alakította. Négy alapvető területen ajánlott új konvenciót a pusztán szórakoztató vagy elitkultúra közvetítő színházmodellje helyett: átértelmezte a színpad és a nézőtér kapcsolatát, a rendező és a szöveg viszonyát, a színész funkcióját, s kutatta a színészi mesterségben rejlő „határátlépési", szakrális horizontváltási lehetőségeket. Grotowski tevékenysége a színházi interkulturalitás szférájában annyiban is speciális, hogy radikális nyelvújítása egy lengyel kisvárosban, Opoléban található színházból (13 sor színház) indult. Tehát nem egy nyugati demokráciában élő, szabadon kísérletező és utazó művész ajánlott távoli kultúrák tanulmányozása nyomán radikálisan új utat az európai színház számára, hanem egy elzárt, ideológiai tabukkal terhelt szocialista közegben alkotó, tanulmányai egy részét Moszkvában végző rendező, akinek zavarba ejtően apolitikus, a szocialista realizmus szemszögéből értelmezhetetlen produkciói sok fejtörést okoztak a lengyel hatóságoknak. Eugenio Bárba E Lengyelországban talán örök marginalitásra ítélt szegényszínházi koncepció, illetve a rá épülő előadások, például Calderón-Slowacki Állhatatos hercege ( I 965) vagy az Apocalypsis cumfiguris (1968) lényegében egyetlen személy interkulturális közvetítésével, egy baloldali, Lengyelországban norvég ösztöndíjjal tanuló, olasz származású rendezőnövendék, Eugenio Bárba szívós intellektuális és szervezőtevékenysége révén jutottak el az 1960-as évek végének forrongó nyugat-európai értelmiségijeihez. Grotowski-Barba fáradhatatlan, közvetlen és áttételes értelemben vett „fordítói" tevékenysége eredményeképpen - rövidesen a francia értelmiség egyik bálványa lett. 1997-ben még a Collège de France vendégprofesszorává is kinevezték a kifejezetten számára indított színházantropológiai tanszéken. Attól függetlenül tehát, hogy Grotowski keveset publikált, s hogy az 1980-as évektől I 999-ben bekövetkező haláláig színházi előadásokat már nem is rendezett, csak műhelygyakorlatokat tartott az Egyesült Államokban és Olaszországban, hatása színházi filozófusként máig óriási. Az indiai színház és kultúra iránt Grotowskihoz hasonlóan kezdettől elkötelezett
