Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében

sával is, amely tradíció az állami szocializáció értékrendszerét, illetve annak hatásait foglalja magában. Az elmúlt politikai-társadalmi rendszer hatásai nyomán a tradicionális gyakorlat is megváltozott: a vallási élet most kizárólag vagy legalábbis sok esetben a nyilvános szférára, az egyház tereire korlátozódik, az otthonra nem. A családi szféra ismét az „ellenkultúra" mikrovilága lett a (saját másság értékeinek megőrzése a társadalmi környezet „erőszakos" változásai ellenére), csak éppen fordítva, mint az előző nemzedék vagy nemzedékek számára. Érdekes kutatási téma lehet ezért a mai felnövő generációk vallási életére tett hatásokat is kutatni majd. Egészen más példákkal is találkozhatunk azonban akár a most elemzett falu életében is. A plébános az előző eset után szintén egy házszentelésről számol be, amelynek során egy gyermek csak úgy akart előtte imádkozni, ha előbb az édesapja is elmondja a miatyánkot. „El is imádkozta az Úr imáját hibátlanul, segítség nélkül, de egész idő alatt édesapjára nézett, mert a biztonságot tőle remélte. Ez az, amire oly nagy szükség van a mai világban." Ilyen „biztonság" „nagymértékben" tapasztalható az említett közösségben. A pap így ír erről a naplóban: „Oly szép látvány, amikor az apuka karjára veszi gyermekét, és amikor szentáldozáskor őt megáldoztatom, a csöppség homlokára a kereszt jelét rajzolom." Arra utalnak e sorok, hogy vannak olyan családok is, amelyek mind a családi, mind a közösségi, nyilvános rituális életben, vallásgyakorlatban együtt vesznek részt, folytatva ezzel a „hagyomány láncolatát" immár nyilvánosan is (szemben az elmúlt évtizedek általános gyakorlatával). A vallási vezető „természetesen" ezzel sincs teljesen megelégedve: „Bárcsak több ilyen lenne" - sóhajt fel a temerini plébános idézett naplójegyzetei végén. Összefoglalva e példákat ismételten láthattuk, hogy egy mikroközösségen belül is párhuzamosan tapasztalhatunk egymástól eltérő jelenségeket, illetve egy általános folyamatra adott ellentétes válaszokat fedezhetünk föl a terepmunka során is. Ennek megfelelően e komplex mikrovilágokra, a legalább kétfajta tradíció együttes hatására, illetve mindezek jelentéseire pillanthatunk rá a következő zentai példa kapcsán is. Az egyik zentai óvodában a karácsony közeledtével az egész zentai magyar társadalmat megmozgató vita kerekedett az óvónők között arról, legyen-e karácsonyi ünnepség vagy- a közelmúlt hagyományaihoz kapcsolódva - a szokásos Télapó-ünnepséget tartsák-e meg. A „titói", majd a „milosevicsi" Jugoszláviában ugyanis a karácsonyokat, „kisebbségieket" és pravoszlávokat sem ünnepelhették nyilvánosan. Ez is az „állami hagyományok" ideológiájának kényszerítőmechanizmusa volt, amely minden más tradíció nyilvánosságát minél láthatatlanabbá próbálta tenni. Milosevics rendszerének bukása után a 2000. évi karácsony így lett egyértelműen szabad. A karácsony(ok) helyett eddig a közös „jugoszláv" újévet ünnepelték tehát „Télapóval" és fenyőfával (amit újévi fának kereszteltek át). Ezt ünnepelték az állami intézményekben, a munkahelyeken, az iskolákban és az óvodákban is. A dolgozók ekkor kaptak szabadságot is munkahelyükről. Interjúalanyaim szerint ezért: „sokan inkább ezt az újévi Mikulás-ünnepet tartották meg otthon is, mert ez már a munkanapok utolsó napjaira esett, szünet volt, így nem volt olyan macerás, mint a karácsony megtartása." „Ezért van, hogy itt Télapó volt a kara-