Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás
vagy szentimentális természetűek. Amikor használják és értelmezik, akkor ezeket szorosan az identitás kérdésének a körébe sorolják őket. Sok bevándorló ezenfelül a „különbözőség" kifejezést használja, és saját magukat másként vagy különbözőként tüntetik föl, akik nem illenek a svéd viszonyokba, mivel másképp élnek és gondolkodnak. Fontos ezen a helyen megemlíteni egy körülményt, amely megnehezíti az identitás jelentőségének megítélését az állampolgárság váltásánál. A rendelkezésre álló információk (mind svéd, mind külföldi vizsgálatokból) leegyszerűsített válaszlehetőségek alapján keletkeztek, amelyek arra késztették a megkérdezetteket, hogy olyan okokat jelöljenek meg, amelyekkel saját maguk sincsenek tisztában. Ebből kifolyólag az interjúalanyok számára is nehéz volt a különböző tényezők jelentőségének megállapítása (Hammar 1986; Kommitéarkiv4065:2, 10). Más szóval kevés „spontán" információ mellett olyan válaszaink vannak, amelyek ferde képet adhatnak az állampolgárság váltásakor az identitásról. Ezenkívül azok az alkalmak is befolyásolták a válaszokat, amelyekkel kapcsolatban feltették a kérdéseket: például közvetlen kapcsolatban az állampolgárság váltásával vagy egy olyan időpontban, amikor nem motiválja semmi a válaszadókat, hogy helyezzék magukat olyan helyzetbe, amelynek éppen nincs aktualitása. Az identitás fogalma túl összetett, mivel az emberek különböző mértékben kötik az állampolgárságot a nemzeti és etnikai hovatartozásukhoz. Mint ahogy korábban rámutattam, sokan úgy fogalmaznak az állampolgárság felvételével kapcsolatban, hogy „svéd lettem", ahelyett hogy „svéd állampolgár lettem". Egy svéd nő, aki több éven keresztül Németországban élt, szívesen felvette volna a német állampolgárságot abban az esetben, ha megtarthatta volna a svédet is. Mivel azonban Németországban - a legtöbb európai országhoz hasonlóan - nem lehet kettős állampolgárnak lenni, nem vehette fel a német állampolgárságot. Úgy vélekedett, hogy az állampolgársága egybeforrt az identitásával. „Nem akartam megfizetni az árat azért, hogy lemondjak arról, amiről úgy gondoltam, hogy az identitásom. Mi maradt volna meg számomra a svédségemből, ha elvesztettem volna svéd állampolgárságomat? Számomra ez nagyon sokat jelentett - be kellett volna vándorolnom saját hazámba, ha lemondtam volna a svéd állampolgárságomról... Ez a gondolat volt számomra a legfontosabb. Ha Svédország bezárná kapuit előttem, az olyan volna, mintha hazamennék, és nem lenne kulcsom a saját házamhoz, hogy bemehessek. Az identitásom összefonódott a svéd állampolgárságommal. Az útlevél az, ami bizonyítja és árulkodik arról, hogy te svéd vagy. Feltétele annak, hogy svédek legyünk Svédországban, ha viszont nem vagyunk svédek, akkor nem jelent ez a papír semmit sem. Erezhetem magam annyira svédnek, amennyire csak akarom, ha az állampolgárság nélkül nem lehet hozzáférésem Svédországhoz." (33. számú interjúalany. 2 ) A fenti idézet, amely egy magas képzettségű, középkorú nőtől származik, aki nagyon fontos és érzékeny pontokat érintett gondolataival, tartalmazza azoknak a dolgoknak többségét, amelyeket a legtöbb bevándorló érez, ha vizsgálja az állampolgárságához való viszonyát az emigráció alatt. Különösen fontos kiemelni annak a szükségességét, hogy bizonyítani kell a hovatartozás hitelességét, hogy ezt stabilnak érezzék. Ez támasztja alá a formális tényező jelentőségét, amelyet az útlevéllel dokumentálunk. Az említett eset, valamint több másik, amelyeket riportjaim során megismertem, arról tanúskodnak, hogy sok bevándorló számára nehéz az állampolgárság váltásának elfogadása, mivel ezáltal úgy vélik, hogy veszítenek identitásukból. Az ezzel a kérdéssel kap-
