Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében

vannak a magunkfajták, akik újonnan felvállalják zsidóságukat. És vannak még az elnyomottak, a csöndesek, akik eddig csöndesek voltak, és most megjelennek... Nagyon egészséges, hogy visszajön a teljes skála: vannak itt haszidok, neológok, érdeklődők." A hitélet minőségét a rabbi és az öregek határozzák meg. Az a hagyomány irányadó, amelyet otthonról - ahogyan ők mondják, a „hagyományőrző vidékekről" - hoztak magukkal: többek között Pápáról, Debrecenből, Miskolcról, Sárospatakról és Kárpátaljáról.

7 A Bethlen térre járó öregek egy része gyerekkorától kezdve folyamatosan részt vesz a zsidó rituális életben mint előimádkozó, kóser mészáros vagy mint a kóser bor készítésének rituális ellenőre. Mások gyerekkoruk elteltével eltávolodtak a vallási élet mindennapjaitól, s csak később tértek vissza

8 a zsidósághoz. Egyikük így foglalta össze mindezt: „Bár kommunista voltam, én soha nem voltam ateista, mindig zsidónak éreztem magam, s nem is nagyon tetszett az »agymosas«; bennem mindig megvolt a humanizmus, és én mindig mentem jom kippurkor zsinagógába, szívesen csináltam volna már akkor is az eloimádkozást, most is szívesen csinálom, csak akkor azt nem lehetett. Amikor anyám meghalt, 1966-ban, „sívét" (hétnapos gyászidőszak) ültem, és az apósomnál (akinél erre az alkalomra minján jött össze) mindig én imádkoztam elő. Azután pedig egyre többet jártam le a zsinagógába, ahol minden szép lassan előjött belőlem, amit gyerekkoromban az ortodox apámtól és a rabbiktól tanultam." Az öregek feladata a közösségben a rítusok vezetése és a közösség tanítása. „Többen mondták, hogy jó, hogy itt vagyunk mi, öregek, hogy jó, hogy mindig jövök, mert egy kis jiddiskájtot

9 hozok be a templomba. Mert ők nem láttak olyan zsidó életet, ami itt volt, amikor én gyerek voltam. A jiddiskájt pedig azt jelenti, hogy zsidónak lenni, hogy én zsidó vagyok, és ezt adom át." A nyilvános rituális szerepkörök elsajátításán túl a legtöbb fiatal egyes öregektől tud külön-külön tanulni, szinte mindenkinek akad egy-egy öreg mestere, aki a zsinagógán kívül is tanítja, többnyire otthonában, fiatal tanítványát, akit mások előtt is „bócherjének" vagy „hószedjének" szólít.

10 A tudás átadásának fontosságát az öregek is hangsúlyozzák: „Azon munkálkodunk, hogy a Bethlen tér fennmaradjon, hogy a fiatalok vigyék tovább a hagyomány láncolatát, hogy ennek szemecskéi soha-soha ne szakadjanak el, hogy folytatódjanak a Bethlen téri hagyományok" - mondta egyikük, hangsúlyozva a tradíció fontosságát, ami mára sajátos, helyi hagyománnyá szerveződött. „Minta számunkra, amit apáink csináltak" - szokta mondani a rabbi. A rabbi a debreceni szokásrendet hozta magával. Jellemző példa, hogy „sábeszkor", a szombat beköszöntése után fekete bársonykalapban prédikál, gyakran haszid példázatokkal. Lényegében ortodox a közösség meghatározó vallási mintája. (A nők például csak függöny mögött vehetnek részt az istentiszteleteken.) „A templomunk és a körzetünk neológ," ám a rabbink ortodox" - mondta a közösség egyik tagja. Vannak persze viták arról, hogy „mit, mikor és hogyan kell csinálni"; a meghatározó azonban az egyes vitákban is a rabbi véleménye, tehát az a rend, „ahogy az apja csinálta". „Mi attól kezdve járunk ebbe a kdébe (a jiddisben: közösség, gyülekezet), amióta a rabbi idekerült. Akkor teljesen más volt itt minden: a nagy ünnepekkor kórus

12 volt, orgona nem volt, de volt helyette egy szintetizátor, amin játszottak. A rabbi szép foko-