Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében

Egy másik Bethlen téri beszélgetőtársam így látja a közelmúlt magyarországi zsidó életét: „ 1945 után még komoly zsidó élet folyt itt, még a vidéki stetlek

4 korábbi lakói is elkezdtek feléledni, pedig a vidéki zsidóság nagy része elpusztult. A nagy ünnepekkor a templomok mind tömve voltak. Még cionista élet is volt, mondjuk pont ezért ezrével mentek is ki a zsidók Izraelbe. Sokan még azok közül is, akik nagy magyarok akartak lenni, újra zsidó életet kezdtek el élni, mert az asszimilációt a holokauszt megtörte. Szóval hogy ma Magyarországon egyáltalán nincs zsidó élet, s hogy olyan nehezen indul el, azt nem a holokauszt csinálta, hanem a Rákosi-korszak; a kommunista ideológiában megszűnik a nemzeti és a vallási különbözőség, mert az osztály az alapja a társadalom felosztásának, és még ez is meg fog szűnni! A »mi, öntudatos proletarok« tudat egy olyan spanyolfal volt, mint az emancipáció idején, amikor a zsidó úgy akart feloldódni a tömegben, hogy »magyarabb leszek a magyarnal«; hát itt meg hogy lehetett feloldódni: »kommunistabb leszek a kommunistánál; osztályharcosabb leszek az osztályharcosnál«, így lett egy csomó zsidóból a Párt előimádkozója."

5 Más interjúrészletekben azonban másfajta felfogás mutatkozik meg: „Még a Rákosirendszerben is voltak vallásos zsidó közösségek. Ezek stikában kivették a szabadságukat a nagyobb ünnepekkor, és elmentek a templomokba. Voltak olyan »zsidó szövetkezeteké akik csak azért alakultak, hogy a kommunista szombaton is megtarthassák a sábesz (sabbath) előírásait. De ezek öregek voltak, még a régi zsidó életben nőttek föl, ők még ennek a folyamatosságnak a képviselői voltak. Ezek nagyrészt mára már kihaltak. Ma újra kezdenek jönni, de ez olyan kevés, mert a zsidóság megmaradt részének is legtöbbje kiment, az öregek meghaltak, a fiatalokat nem nevelték zsidónak. Vannak persze még olyan öregek, akik nem mentek el 1956-ban, és zsidók maradtak, és vannak olyanok is, akik még otthonról azért valamit hoztak is magukkal, s vannak, akik aztán visszatértek, zsidókká váltak, mert a rendszerváltás végső soron használt a vallási nevelésnek, mert ez ma sikk. Vannak fiatalok is szép számmal, de ezek sem zsidó közösségek, mert nem itt nőttek fel." Hogyan látja a közösség egyik huszonéves tagja mindezt? „A mi generációnk nagy része felnőtt egy olyan társadalmi érában, amiben szinte teljes volt az asszimiláció. De van egy érdekes dolog a zsidókban. Hogyha ő nem különbözteti meg magát az emberektől, akkor mások megkülönböztetik őt. Az 1990-es évekre alakult ki az a helyzet, hogy maradt néhány öreg, akik tanulták meg látták a zsidó életet, de nem volt meg a húzóerő, egy idő után csak maradtak a szokások reflexből. A vallásos csak azt jelenti ma, hogy népszokást követ, nem kötik hozzá a Mindenhatóhoz, hanem ez csak egy szokásrendszer." Ehhez kapcsolódik egy másik fiatal véleménye: „Azt hiszem, hogy a rendszerváltás utáni zsidóságnak az a legnagyobb problémája, hogy amikor valaki elkezd közeledni a zsidósághoz, akkor ezzel a fogalommal találkozik, hogy „vallásos". Aki kósert eszik, az vallásos, aki bencsol,

6 az vallásos. Ezeket a formákat tanulják meg, nem az indítékot: kósert eszem, de miért? Mi kényszerít arra, hogy kósert egyek? Ne emberek előtt kelljen már prezentálni a zsidóságot." A Bethlen téri közösségben az öregek és a fiatalok kapcsolata a „hagyomány folyamatosságának" átadásához kötődik, amit a közösség tagjai viszont kivételesnek tartanak a magyarországi zsidó életben. Emellett - egy másik adatközlőm szerint - a mai zsidóság minden jellemző rétege megtalálható a Bethlen téren: „Azok is itt vannak, akik vallásosak, és hagyományosan tradíciótartók voltak végig a Kádár-rendszerben. Aztán