Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
SZABÓ MÁRYÁS: A néprajz jelene és a jelen néprajza (Mohay Tamás interjúja Szabó Mátyással)
néprajzi tárgyfeldolgozással foglalkoznak. Ilyen volt például az, amikor a gyermekmunkáról írtam, hogy a gyerekek milyen segítőeszközöket használnak - csak erre koncentráltam. A másik: a tárgyak mint a kommunikáció eszközei. Mi mindent lehet kifejezni tárgyakkal? Például a szék: a székek sok mindent megmagyaráznak. Nagyapáink, nagyanyáink egyenes hátú székben ültek, nagyon kényelmetlenül. Miért? Ók is nyugodtan készíthettek volna kényelmesebbet, de nem, így akarták. A 19. század végétől, az irodai munka elterjedésével bukkannak fel a nehéz székek, amelyeket kifejezetten azért építettek így, hogy ne húzogassuk őket: ha leülünk egy ilyen székbe, ott is maradunk. Az efféle elképzelésekből próbáltam valamit megragadni. Továbbá: a tárgyaknak életük van, van fizikai életük, szociális életük és imaginárius életük, és ezeket el kell egymástól különíteni. Akkor már így nyúltam a tárgyi anyaghoz, és nem úgy, mint a doktori munkában. Ebben az időben, az 1960-as években magán a múzeumi gyűjteményi munkán belül is lezajlott egy nagy változás Svédországban, de egész Észak-Európában is. Az 1970-es év választóvonal abban a vonatkozásban is, hogy lassan átformálódott a múzeumokhoz és a múlt tárgyaihoz való viszony. Te elég hamar reflektáltál ezekre a változásokra. Írtál arról, hogy a kultúrtörténeti múzeumoknak milyen létjogosultságuk van továbbra is, de akkor ez a dokumentációs munka új irányba fordult, és új formákat talált. A jelenkutatásra gondolok. Az elmúlt hónapokban egy heves és keserű muzeológiai vita zajlott le a Svenska Dagbladet újságban, amely az ország második legnagyobb lapja. Öt-hat alkalommal került terítékre a múzeum. A Történeti Múzeum élére kineveztek egy új igazgatót, Arne Berget, egy középkorú embert. Itt a régészeti anyag mellett található a történeti anyag I 520-ig; azért addig, mert akkor alakult ki a központi hatalom Gustav Vasa királlyal, akit 1522ben koronáztak meg. Ez az Arne Berg a következőképpen határozta meg a stockholmi Történeti Múzeum feladatát, és ez elsősorban a tárgyi anyagra vonatkozik: a történeti múzeum munkálkodása csak annyira és olyan értelemben képzelhető el, amennyiben mai problémákat segít megoldani. Erre fölhördült az egész múzeumi világ. Ez összekapcsolódott azzal, hogy az új igazgató hat személyt eltávolított a múzeum kötelékéből, mégpedig azokat, akik kifejezetten a tárgyak szakértői voltak. Őrült vita kerekedett, amely még ma sem ért véget. Visszatérve 1970-re, a néprajzi gyűjteményekre, azt hiszem, hogy ettől kezdve a néprajzi szemlélet szerint - amely a múzeumokat is áthatotta - tárgyakra és összehasonlításra nem volt olyan szükség, mivel a néprajzi gondolkodás inkább a folyamatokat próbálta középpontba állítani. A másik egy nagyon veszélyes és komoly dolog. Látszik ez Magyarországon is, de Svédországban még inkább, ahol a gyűjtemények és a múzeumok sokkal nagyobbak és régebbiek, hiszen soha semmi veszély nem fenyegette őket, háború nem volt. Olyan óriási gyűjtemények jöttek létre, hogy már nem tudják kezelni, átlátni. Létezik egy múzeumi morál, ami azt mondja, hogy az anyagot gyűjteni kell, a kulturális örökséget meg kell őrizni ilyen meg olyan meggondolásból, de mára a gyűjtemények olyan óriásiak, hogy nyugtalanságot keltenek azokban, akik a múzeumért felelősek, tehát a vezetőkben, minisztériumokban, mert nem bírnak vele.
