Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁRYÁS: A néprajz jelene és a jelen néprajza (Mohay Tamás interjúja Szabó Mátyással)

Nem látszik az értelme, a haszna, vagy túl sokba kerül fenntartani? Azon folyik a vita, hogy az ilyen óriási gyűjteményeknek a létjogosultságát nehéz megfogalmazni olyan módon, hogy az valóban hasson azokra, akik a múzeumokat pénzelik: a helyhatóságok, a megyék és az állam, meg a magángyűjtemények. Az Északi Múzeum voltaképpen egy alapítvány, de állami finanszírozással. A fönntartás, a konzerválás olyan óriási, hogy egyszerűen nincs kontroll alatt; olyan, mint egy áradat, nem lehet megállítani. Svédországban a múzeumok másként működnek, mint Magyarországon: van a múzeumi vezetőség, igazgató, osztályvezetők stb. Ezenfelül létezik a múzeumi tanács, amelynek tagja az igazgató és talán még egy szakember, de a többi 5-6-7 személy a minisztériumból, ilyen-olyan hatóságtól jön, lehet valami banki ember, valamikor író, s van, amikor művész. Fölállnak és megkérdezik: „Miért kell ebből a tárgyból 37, nem elég hét?" Várják a választ, és mindig ugyanazt, hogy igen, igazuk van, elég hét, hagyjuk. Mielőtt Arne Berget kinevezték volna a Történeti Múzeum igazgatójává, a Kulturális Minisztériumban dolgozott. Múzeumokkal is foglalkozott, s ezeket a gondolatokat ott szívta magába. Nehéz ügy, mert az egészet nem lehet a szőnyeg alá söpörni: egyszerűen nem lesz anyagi eszközünk, hogy a gyűjteményeket valamelyest életben tudjuk tartani. Ugyanakkor nem készültek tárgyfeldolgozások. A múzeumi gyűjteményeknek 1-5 százalékát szólaltatjuk meg, hol kiállítás formájában, hol tudományos méretű feldolgozásokban. A többi tárgy van, van, de minek? Ez a kérdés nyugtalanítja mindazokat, akik pénzelik a múzeumokat. Erre új megoldást próbáltatok kidolgozni a jelenkutatással. Pontosan. A jelenkutatás alapvető célja, hogy a gyűjteményünket olyan tárgykörökkel egészítsük ki a társadalom különböző részeiből, amelyekből hiány van, és főleg a mi időnkből, a jelenkorból valók. Ez már egy elméleti fordulatot is jelentett: kiegészíteni a kultúrhistóriai arculatot egy, a jelen problémáira érzékeny szociológiai szemlélettel. így van! Jelen voltam, amikor a Samdok megalakult. Később kiderült, hogy a Samdok működésén keresztül bejöttek ugyan tárgyak, de egyáltalán nem olyan mennyiségben, ahogy azt az eredeti koncepció kijelölte. Nem valósult meg nagy tárgygyűjtés, részben azért, mert a tárgyakat nem lehet elhelyezni. Miután a kutatási szemlélet megváltozott, olyan értelemben, hogy inkább a folyamatok váltak a kutatás céljává, a múzeumi tárgyak kicsit elvesztették a jelentőségüket. Azelőtt-mondjuk körülbelül I 970-ig-valóban voltak monumentális, nagy tárgyfeldolgozások, vastag kötet jelent meg a cséphadarókról

10 és mindenféle ilyen technikákról ma már ilyet senki nem ír. Vannak utalások itt-ott, de ennek a korszaknak vége; lehet, hogy majd később visszatér. 1969-ben Ake Daun jelentetett meg egy nagy hatású könyvet egy bezárásra ítélt gyár körül élő településről és az ottani konfliktusokról. Nagy siker volt, és sokak számára jelölt ki új, a jelenre fogékonyabb szemléletmódot." Az I 980-as, I 990-es években