Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
SZABÓ MÁRYÁS: A néprajz jelene és a jelen néprajza (Mohay Tamás interjúja Szabó Mátyással)
A tárgyi néprajz jobban vonzott, mint a folklorisztika. Ebben szerepet játszott, hogy jómagam is parasztcsaládból származom, Gyuláról. A családunk az 1930-as években, mikor én hároméves voltam, fölkerült Budapestre, az iskoláimat már Budán, a XI. kerületben végeztem. Annak ellenére, hogy nem töltöttem a gyerekkoromat vidéken, paraszti környezetben, az egész felfogás, atmoszféra, amelybe belenőttem a mi családunkban, a kisparaszti magatartást követte, ha nem is a miliőben, de a gondolkodásban. A családod felszámolt egy gazdaságot? Nem nagyon volt miből fölszámolni, mert ami anyám és apám részéről megmaradt, az is széttagolódott kis semmiségekre. Ami onnan származott, az éppen csak arra volt elég, hogy apám valamiféle egzisztenciát tudjon teremteni Budapesten. Gyakran jártunk le Gyulára, ott is nyaraltunk, olyankor-kisiskolás koromban-teljesen belekerültem aproper peasants világba. Apám egyik unokatestvére, aki a paraszt prototípusa volt, nagyon szeretett bennünket, sokat jártunk a kis tanyájára. Pontosan a román határ mellett volt néhány hold földje. Ez volt az egyik indíték, hogy a tárgyi néprajz felé orientálódtam. A másik megTálasi. A Tálasival való konzultációk során úgy alakult, hogy a szakdolgozatomat hozzá írtam. A témához nem is annyira az én meggondolásom vezetett, hanem Tálasi mindent rendszerező, jó előre kigondolt, hosszú távú tervei szerint alakult így. Igy került sor a szénagazdálkodásra; a témát már másod-, harmadéves korunkban megkaptuk, a terület a Berettyó alsó részének jó néhány helysége Szeghalomtól Csongrádig. Csongrád azért került bele, mert odavaló volt Katona tanár úr, őt is külön megemlítem. Nagyon-nagyon jó kapcsolatom alakult ki vele, talán négyszer-ötször is voltam Csongrádon egy-egy hétre. Az édesapja vendége voltam, aki állatorvosként dolgozott, ő is eljuttatott adatközlőkhöz. A terepmunka túlnyomó része Békés megyében, Dévaványa központtal zajlott. Ott is volt egy néprajzos, Bereczki Imre, Tálasi professzor jó barátja. Az ő segítségével olyan adatközlőkhöz jutottam, hogy boldognak mondhatja magát az a néprajzos, aki olyan adatközlőkre tesz szert. 3 Például egy Felvölgyi József nevű, akkor nyolcvan év fölötti, már ágyban fekvő parasztemberre emlékszem. Nagyon szívesen vette a látogatásaimat, kitűnő feje volt, csak tőle tíz-tizenöt órányi anyagot gyűjtöttem. 4 Ebben az időben Hofer Tamás mellett talán én voltam az, aki a legtöbbet jártam a terepet. Ugyanis a Népművészeti Intézetnek is dolgoztam, amelynek szüksége volt ilyen besegítő emberekre. Abban az időben vidéki kultúrcsoportokat, tánccsoportokat alakítottak az ország szinte minden részén. Ha jött valami jelzés a Népművészeti Intézetbe a fellépésről, akkor kiküldtek valakit, hogy legyen jelen, számoljon be, képviselje az intézetet ezeken a helyeken. Ezt két évig csináltam. Szóltak a hét elején, hogy hét végén hova kell menni? Pontosan. Katona tanár úr is benne volt ebben, ő is közvetített. Az intézettől kaptunk kiküldetési rendelvényt, és megkaptuk a 31 forintos napidíjat, ami akkoriban nagyon sokat segített. Ezeket a műsorokat szombat este rendezték, az ember szombat reggel vonatra ült, másnap jött vissza.
