Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁRYÁS: A néprajz jelene és a jelen néprajza (Mohay Tamás interjúja Szabó Mátyással)

A néprajz jelene és a jelen néprajza Interjú Szabó Mátyással Hogyan fordult az érdeklődésed a néprajz felé, és mi késztetett arra, hogy ezt a pályát válaszd? Kezdetben nem a néprajz volt az érdeklődésem központjában. Érettségi előtt minde­nekelőtt a történelem érdekelt. Líceumban érettségiztem, és már a második-harmadik évben nagyon sokat olvasgattam. Amikor 1950-ben felvételi vizsgát tettem a budapesti bölcsészkaron, akkor már kezdődött egy átlépés a régészet felé. Az akkori oktatás struk­túrája olyan volt, hogy az elsőéves régészek, néprajzosok, művészettörténészek ugyanazt tanulták. Ebben volt egy bizonyos logika, ez idő alatt kikristályosodhatott, hogy kinek­kinek az érdeklődése merre fordul végérvényesen. Az első hónapokban a régészeti ér­deklődésemen kívül kezdtem a néprajz felé orientálódni. Nagyon jó előadóink voltak, művészettörténetből Vayer professzor úr, egyetemes néprajzból főleg Vajda László. Ő elsősorban etnológus volt, nemzetközi néprajzzal foglalkozott. Érdekes volt, amit elő­adott, akkor főleg Afrikáról. Az első év második felében kapcsolatba kerültem Diószegi Vilmossal és K. Kovács Lászlóval. K. Kovács László akkor mágnesként vonzotta magához az embereket. Nem tartozott azok közé, akik sémaszerűen előadást tartottak, hanem főleg néprajzi filme­zéssel és fotóval foglalkozott. 1951-ben elhívott Egyházaskozárra, ahol az odakerült moldvai csángók között filmezte Diószegi Vilmossal együtt a kecskejátékot. Ez közel egy hétig tartott. Eldugott hely volt akkoriban Egyházaskozár, nem volt villany, tizenkét ki­lométert kellett gyalogolni az állomásról, Diószegivel egy rúdon, vállon vittük végig a nehéz felszerelést, a régi típusú felvevőgépet, amelyben nem szalag, hanem egy vékony drót volt. Az egykori svábok házaiba betelepült csángókkal dolgoztunk. Fölvettük a játé­kot, egy este a hanganyagot, másnap pedig több részletben eljátszattuk a szereplőkkel. 1 Közben Diószegi is foglalkozott a maga témájával, nekem pedig K. Kovács László kiadta, hogy a népi festékanyagok összetevőiről faggassam ki az ottaniakat, meg hogy figyel­jem, mi minden történik a filmezés közben, számoljak be arról, hogy a jelenlévők, a nem szereplők hogyan viszonyulnak a dologhoz. 2 Ez az út fantasztikus volt, egy archaikus kultúrával szembesültem ott. Visszatértemkor már nem volt kérdés: a néprajzra tettem a hangsúlyt, a második félévben már inkább néprajzi könyveket, cikkeket olvastam. Közben Ortutay szeminári­umára is bejártam, az is nagyon érdekes volt. Előadást csak másodéves korunktól tar­tott, de a szeminárium, ahol együtt voltak a másod-, harmad-, negyedévesek, nyitott volt. Ez is egyre jobban terelt a néprajz felé. Marót Károly is indított külön egy előadás­sorozatot, mágiáról, vallásról, ősvallásról, amelyre csak hárman-négyen jártunk, Róna­Tas András, Ziniel Katalin (elvégezte a néprajzot, aztán Amerikába került) és Istvánovics Márton, meg még tán egy-két történész. Tálasi és Ortutay voltak a rendszeres néprajzi előadók, Bodrogit is hallgattuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom