Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás

függésben áll, hogy Magyarország demokratikus és független lett, és nyitott a külföld felé. Sok kisebbségben élő magyar számára nagy jelképes értéke van, ha birtokol valamit Magyarországon, egy kis darab földet vagy egy nyaralót. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha magyar állampolgársága van az illetőnek ( 15. számú interjúalany). Erdélyi magyarok 1978 után kezdtek nagyobb hullámokban Svédországba érkezni, és a bevándorlás folytatódott egészen az I 989-es változásokig. Rendszerint nem lehetett legálisan elhagyni Romániát. A magyarok kivándorlása az etnikai tisztogatás enyhébb formája volt, amely Erdély elrománosítását tűzte ki célul. A kivándorlási eljárás, a szükséges engedélyek beszerzése, amellyel bizonyították, hogy az illető nem tartozik semmivel a román államnak (például tandíjtartozás) egy olyan procedúra volt, amelyet megismételtek öt év elteltével, amikor végleg le akartak mondani a román állampolgárságukról. Ez akadály nélkül ment, ha valaki kiegyenlítette a számláját. A román állampolgárságról való lemondás, amely az etnikai elnyomást testesítette meg, sokak számára szívügynek számított. Gondolkodás nélkül hajlandóak voltak elhagyni a román állampolgárságot, és Svédországba érkezésük után azonnal nekiálltak összegyűjteni az összeget, amelyet a román állam a román állampolgárság alóli felszabadításért követelt. Tekintélyes összegek forogtak kockán, ha a család nagy volt. Akik Erdély elhagyása mellett döntöttek, magasan képzett egyének voltak (a családjukkal együtt). Sokkal jobban érezték az etnikai elnyomás hatásait, mint mások. Nem hagyták asszimilálni magukat a román társadalomba, és nem akartak konfrontálódni a hatalommal, hogy mártírhalált haljanak. Különbségek vannak tehát a svédországi magyarok között attól függően, hogy melyik országból jöttek. Ez főként a magyar identitáshoz kötődő viszonyulásukban mutatkozik meg, amely az erdélyi magyarok esetében intenzívebb, erősebb, és ezt gyakran kifejezték is. Az identitás élménye azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy jelentős erőfeszítéseket tegyenek a svéd társadalomba való beilleszkedés érdekében. A korábbi kisebbségi helyzetük érték lett az új hazában, és ez eredményezte a nagyfokú hajlandóságot az új szituációk megismerésére (23. számú interjúalany). A nyelv is adu volt a kisebbségi magyarok kezében: jobban felkészültek egy új nyelv elsajátítására, mivel gyakorlatilag már kétnyelvűek voltak, amikor Svédországba érkeztek. Ezenfelül a korábbi kisebbségi státus hozzájárult ahhoz, hogy rugalmasabbá váljanak. Az általános felfogás szerint romániai helyzetüket kell összehasonlítaniuk az ittenivel. Az összevetés eredménye kézenfekvő: hálásak, hogy Svédországban lehetnek. Ritkán hallunk egy Svédországban élő erdélyi magyart a svéd viszonyok miatt panaszkodni. Ennek megfelelően különbözik az állampolgársággal kapcsolatos attitűdjük is az anyaországból érkező magyarokétól: hatalmas tapasztalatuk van az állampolgárság és a nemzetiség közötti különbségtételben, ami problémamentessé teszi a honosításukat. Ezért tartják a svéd állampolgárság legfőbb értékének a biztonságot, és teljes szívből elfogadják új hovatartozásukat. További jellegzetességek A bevándorlási hivatal által bevett honosítási gyakorlat, amely az I 980-as évek vége felé érvényben volt, három kategóriába osztotta a magyarokat: I. akik legálisan vándoroltak ki, öt év svédországi tartózkodás után kapták meg a svéd állampolgárságot; 2. akik politi-