Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
Tabló - Antropológia és gyarmatosítás. Borsányi László: Hontalanok a hazájukban. Az első amerikaiak történelme Észak-Amerika történetében (XVII-XIX. század) H. Szilágyi István
ták és elvesztett háborúk monotonon ismétlődő szekvenciáit, amelyeket erőszakkal, csalással és korrupcióval kierőszakolt és újból meg újból megszegett „szerződések" kísérnek. Az elemzés nagy erénye, hogy a szerző nem csupán az eseményeket írja le, hanem nagyon pontosan ábrázolja a gyarmatosítás politikai-filozófiai és általános eszmetörténeti hátterét is. Rendre beszámol az amerikai történelem kiemelkedő politikusairól is - Thomas Jeffersontól Abraham Lincolnig-, akik igyekeztek rávenni kortársaikat az őslakosokkal való emberségesebb bánásmódra, az „indiánok" jogainak tiszteletben tartására -, és rendre kudarcot vallottak. A társadalmi szerződésről, a szabadságról és a republikánus erényekről szóló szónoklatok közepette a kolonizáció gyakorlata, úgy tűnik, mindvégig ugyanazt az elvet követte: „A legjobb indián a halott indián." Számomra a legbeszédesebb példa a délkeleti törzsek esete, akik tökéletesen megfeleltek a gyarmatosítók asszimilációra vonatkozó elvi feltételeinek, illetve a Jefferson által megfogalmazott „felvilágosult" és „civilizált" elképzelésnek, miszerint az őslakók beolvadhattak volna az amerikai társadalomba (vö. 57-58., 69. p.), és - elvileg - amerikai állampolgárságot kaphattak volna. „Az eredetileg is faluközösségekben élő földműves déli cserokik, kríkek, csaktauk és szeminolok az amerikaiak mintájára fejlett gazdaságokat hoztak létre a századforduló körüli időkben. Úthálózatot és gabonaörlő malmokat építettek, és erősen centralizált, a korabeli viszonyokhoz igazodó törzsi kormányzatokat szerveztek, de nemzetségi közösségeiket változatlanul fenntartották. Kiválóan felszerelt iskoláik voltak, s az 1820-as évek második felére a cserokik például még saját ábécéjükkel nyomtatott újságot is kiadtak [...]." (73-75. p.) Ennek ellenére két évtizeden belül gyakorlatilag - leszámítva a floridai szeminolokat, akik 1858-ig folytatták utóvédharcaikat - mind az öt délkeleti „civilizált törzset" kiforgatták földjeikből, s mintegy 70 ezer embert telepítettek a Mississippi nyugati oldalára. A háromezer mérföldes vándorlás embertelen körülményei között, a „könnyek ösvényén" közel egyharmaduk elpusztult (88-89. p.). Mégis, mintha a szerző megfeledkezni látszana Bibó István intelméről: „Az európai hatalomgyakorlás szörnyűségeivel szemben való szemrehányásainkban ezt sokszor el szoktuk felejteni, hogy azért hányjuk szemre az európai hatalomgyakorlásnak a maga szörnyűségeit, mert pontosan ennek az európai hatalomgyakorlásnak aránylag magas erkölcsi mércéit szoktuk meg, és egyáltalán el tudjuk képzelni, hogy a hatalomgyakorlással szemben magas erkölcsi mércét lehet alkalmazni [...]" (Bibó 1986:24). Látnunk kell ugyanis, hogy bármilyen fájdalmas is, de ha az európai erkölcsi értékrend fékezőereje egyáltalán nem érvényesült volna, akkor az őslakosok még rosszabbul járhattak volna: a 19. század közepére a totális népirtás technikai feltételei adottak voltak, 4 s még csak a kollektív lelkiismeret-furdalásnak sem kellene gyötörnie az amerikaiakat. Meglehet, hogy a I 9. században a „könnyek ösvényére" kényszerülő őslakosok és mai leszármazottjaik szempontjából azonban ez a megfontolás aligha érvényteleníthette volna a népörszi Chief Joseph megállapítását: „Hosszú életpályám során egyetlen igazságos cselekedettel sem vádolhatom a kormányt." (139. p.) A Határtalan határvidék című fejezetben (e cím utalás Frederick Jackson Turnernek, az amerikai történetírás meghatározó alakjának „váltakozó határvidék" elméletére 5 ) a szerző összefoglalja az előző négy fejezet történeti anyagát, s elsősorban azokra a társadalmi, politikai és ideológiai tényezőkre igyekszik rávilágítani, amelyek akadályozták, korlátozták és időnként teljességgel meghiúsították azoknak az „aránylag magas erköl-
