Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSATLÓS JUDIT: „Istennek tetsző cselekedetek." A faragás egy naiv művész életében

Lezárás A naiv művészet jellemzőjeként tartják számon az alkotók zárt életvilágát, és ennek megfelelően kizárják az alkotópálya változásait. Azonban a naiv alkotó szorosan kötődik mind a helyi, mind a szélesebb értelemben vett társadalomhoz. A periodikusan megjelenő felfedezések és újrafelfedezések azt mutatják, hogy a művészeti világ változásaitól és a politikai, társadalmi erőktől nem függetleníthető a jelenség. A magyarországi anyagon megfigyelhető, hogy a naiv művészet megjelenése bizonyos mértékig életmódváltáshoz kötődött, melynek összetevője a paraszti életforma általános válsága, és az átalakulás akarata vagy kényszere volt. A paraszti kultúra felbomlása már a 1 9. században megkezdődött, azonban mind az I 930-as, mind az 1960-as évekre erőteljesebben jelentkezett. Az ebből adódó bizonytalanság és az új lehetőségek keresésének, kipróbálásának kényszere nemcsak Magyar Lajos esetében jellemző, szinte minden magyarországi naiv alkotó élettörténetében felbukkant (gondolok itt Moldován Domokos interjúira). Ehhez társul, hogy bizonyos nyílt vagy rejtett politikai erők és mozgalmak saját érdekeiknek megfelelően kezelték, interpretálták a jelenséget, ami a felfedezés és újrafelfedezés során kialakult diskurzusokban tetten érhető. Tehát a naiv művészet, amely a művészeti szféra peremén helyezkedik el, bizonyos helyzetekben a középpontba kerülhetett. Ezek a körülmények befolyásolták a naivok alkotópályáját is. Ahogy megteremtették a lehetőséget, hogy kilépjenek a nyilvánosság elé, hozzájárulnak a művészi öntudat felébresztéséhez. A további megerősítés hiánya azonban a már megkezdett pályát félbetörhette, aminek bizonysága az 1930-as években felfedezett művészek későbbi sorsa. Magyar Lajos esetében a külső hatások érdekes lecsapódása figyelhető meg abban, ahogy megjelenik egy, a „népi életet" bemutató alkotói periódus az I 980-as évek végén. Ebben szerepet játszik, hogy a kiállításokon milyen típusú és témájú alkotásokat kanonizálnak, ami megmutatkozik az anyag összeválogatásában, a díjazásban, másrészt a megnyitóbeszédekben, katalógusokban, könyvekben megjelenő kategóriákban. Kutatásom egy személyre koncentrált, remélem, mégis sikerült rávilágítanom arra, hogy a naivok esetében a művészi öntudat és szerepvállalás pusztán a személyiség belső alakulásaival nem magyarázható maradéktalanul. A tárgyakat a műalkotás szerepével ruházzák fel, kiemelik az alkotó életvilágából, s ezáltal - részben - megváltoztatják az alkotó és a mű addigi kapcsolatát. A naiv művészeknél a tárgyakhoz fűződő személyes viszony eredendően szorosabb, mint a hivatásos művészeknél. Amikor elkezdenek alkotni, sokszor olyan tárgyak készülnek, amelyek a közvetlen környezetbe belehelyezhetők, és az esztétikai szerepük mellett valamilyen másodlagos funkcióval is rendelkeznek. A kiállítások és a hozzájuk kapcsolódó díjazás és értékelés, valamint a vásárlások fellazítják ezt a viszonyt, a tárgyaktól való elválás megszokottá válik, esetleg céllá, hiszen a vásárlás elismerést jelent. Azonban az is nyilvánvaló, hogy a naiv művész társadalmi helyzete bizonytalan. A helyi társadalomból kilép, de a művészeti világnak is a peremén helyezkedik el, mivel autonóm művésszé nem legitimálják. így az alkotó sok esetben saját szűkebb környezetével és azzal a közeggel, amelyben művészként jelenik meg, egyaránt konfliktusba kerül. Magyar Lajos esetében ezek a konfliktusok nemcsak az önértékelés változásaiban tükröződnek, hanem abban is, hogy megjelenik a faragás vallásos legitimálása.