Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
CSATLÓS JUDIT: „Istennek tetsző cselekedetek." A faragás egy naiv művész életében
utalás, mivel a faragás és a vallásosság a jelenlegi önkép meghatározó elemei. A visszautalások nemcsak ezeknek a jegyeknek a korábbi megnyilvánulásait emelik ki (mint a tábori levelezőlapok készítése vagy a vallásos neveltetés), hanem a kibontakozást (megakadályozó eseményeket és körülményeket is. így csak a teljes elbeszélés fényében lesz világos a korábbi megjegyzések értelme. A gyerekkorra vonatkozó egyik megjegyzés: „Itt három család volt, és engem elnyomtak", rámutat az önkifejezés korlátjára, ahogy az egész történet ezt bizonyítja. A gyermekkorról szólva nem jut kifejezésre a régi világ iránti nosztalgia vagy a családi összetartás megbecsülése stb., ezzel szemben az elnyomatás és a szenvedés a fő momentum. Másrészt a kívülálló számára jelentéktelen események kapnak kiemelt szerepet, mint egy munkatárs vagy ismerős félvállról tett megjegyzése, egy betegtárs piszkálódásai a kórházban. A jelentőségteljes (sors)események rendszeresen visszatérnek a többszöri elmesélésnél, mint a frontra vonulás, a házasságkötés, a munkakönyv kiváltása, a betegség (pontosabban a műtét halálként való megélése, azaz a vallási „megvilágosodás"), illetve az első bot megfaragása (egy képesség felfedezése). Mivel a fordulópontok akkor jelölődnek ki, amikor maga az átmeneti szakasz lezárult, feltételezhető, hogy az önéletrajzi elbeszélésben nyomon követhetők a korábbi énképek. Biró A. Zoltán ( 1996:242) kutatási tapasztalatai alapján állítja, hogy „az élettörténetek részletes elmondása felidézi a már lezárt (vagy még teljesen le nem zárt) interpretációs folyamatot, s ily módon abba a folyamatba nyerünk bepillantást, amelyben az egyén és a saját társadalom közti viszony szerveződik". Az énkép és az önértékelés változásának megállapításához egyéb élettörténeti dokumentumokat is bevontam az elemzésbe. Ehhez rendelkezésemre állt egy korábbi „éntörténet-változat", melyet Magyar Lajos Bánszky Pál felkérésére írt, 8 valamint a Magyar Lajos által írt Álom és reménység 9 című könyv második része. A válogatási szempontot már eleve meghatározta két dokumentum írásának a célja. Bánszkynak szánt leírás 7\ naiv művészet Magyarországon című könyvhöz készült, így már a felkérésnél megfogalmazódott, hogy a faragás legyen a középpontban. F\zAlomés reménység egyik fejezete pedig A művészetről és a zeneművészetről, melyben Magyar Lajos saját alkotásainak egy részét lajstromozza, néhány esetben pedig mélyebb betekintést ad az alkotás körül kikristályosodott gondolatmenetbe. Az írott és a szóbeli anyagok mellett élettörténeti dokumentumoknak tekintem az önábrázolásokat is. A szóban elmondott élettörténetben az egyén saját létét reprezentálja, ahogy az önábrázolások is autobiográfiák, „az élettörténet-mesék vizuális pillanatfelvételei" (Becskeházi 1991:72). Az objektivációnak ez a módja sokkal „sűrűbb" leírás az elbeszéléshez képest: a szöveg időben való kibomlása jól illeszthető az élettörténet időbeliségéhez, ezzel szemben az ábrázolás szimultaneitása megköveteli a sűrítést. A kifejező forma keresése során azonban egy másfajta szabadság adott: a művész különböző - mindenki számára ismert - mintaképekbe helyezheti bele magát, amelyek talán jobban kifejezik énideálját, mint valós szerepei. Megjelenítheti magát akár hősként, uralkodóként vagy remeteként stb. 10 A művész átváltozásait gyakorta épp az önarcképek követik legszemléletesebben, de ezen keresztül a társadalmi elvárások és szerepek is kifejezésre jutnak. Ugyanakkor nagy előny a szóbeli közléssel szemben, hogy maradandót hoz létre, az utólagos változtatás sem lehetséges, így az újabb és újabb „élettörténet-sűrítmények" szó szerint egymás mellé állíthatók.
