Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
Helyzet - Wilhelm Gábor: A jelenkorkutatás dilemmái a néprajzi múzeumokban
szindróma keretében. A valódi, módszeres résztvevő megfigyelés tehát csak a brit szociálantropológusoknak a gyarmatokon végzett kutatásaival kezdődött el az 1. és a 2. világháború között. Látható, hogy e rövid kiránduláson belül is a jelenkor terminusnak hányféle jelentése, értelmezése keveredik össze, és hoz létre különféle súlypontokat a mindenkori néprajzi vagy etnológiai vizsgálatokon belül. Hermann Bausinger ( I 984) - az osztrák néprajzi jelenkorkutatás egyik dagályhullámában - nem véletlenül próbálta meg felrajzolni a jelenkor fogalom lehetséges használatait az etnográfiai vizsgálatokon belül, melyet három fő típusra egyszerűsített le. O a kutatás idősíkjából indult ki, mely az alapvetően nem történeti forrásokon nyugvó tanulmányok esetében az aktuális, éppen zajló jelenkor - akárcsak az antropológiában. Ez az, amit a néprajz módszertani eszköztárával közvetlenül meg tudunk figyelni. Az itt megjelenő eseményeket azonban igen eltérő értelmezési - és ennek révén időbeli - keretekbe tudjuk azután beleilleszteni, az éppen aktuális érdeklődésünknek, témánknak megfelelően. Bausinger (1984:90-93) első típusában a jelenben található kulturális reliktumokkal van dolgunk. Ezek megmaradtak egészen máig, ám valódi jelentésüket csak a múltbeli kontextus rekonstrukciója által tudjuk megfejteni. A második esetben a vizsgált jelenségek vagy tárgyak szintén azért érdekesek, mivel a múltból származnak. A jelenkori szerepüket azonban már csak a mai használatuk révén lehet leírni. Végül a harmadik megközelítési mód értelmében a kultúra vizsgált szelete a jelenlegi kontextus egészében kap valódi jelentést, noha a történeti vizsgálata további lehetőségként természetesen megmarad. Valójában tehát csupán a harmadik esetben beszélhetünk szinkron típusú jelenkutatásról (Bausinger 1984:93). A bausingeri osztályozás nagyon világos alapot ad a néprajzi keret és téma közötti megkülönböztetésre (Hammersley-Atkinson 1983:40-44) - noha Bausinger nem használja ezeket a terminusokat -, valamint ennek révén a néprajz történetiségének tisztázásához. A kutatás - térbeli és időbeli - keretének kijelölése meghúzza azokat a határokat, melyeken belül a vizsgálatot végző egyáltalán figyelembe vesz. (Utalni szeretnék itt rá, hogy a minta, illetve a mintavétel nem azonos a kerettel, és csak azon belül értelmezhető.) Ennek mindenkori meghatározásában egyaránt jelen lehetnek elméleti és gyakorlati megfontolások. A vagy csak történeti, vagy csak jelenkori forrásokra való támaszkodás lehet elméleti érvelés következménye is - azaz eszerint vagy az egyik, vagy « a másik típusú háttéranyag tesz lehetővé mélyebb kulturális megértést, de ugyanúgy J^, lehet gyakorlati döntés következménye - ha például az egyik vagy a másik típusú forrás könnyebben hozzáférhető a kutatandó téma szempontjából. Ebben az összefüggésben akkor tekinthető történetinek egy adott néprajzi vizsgá„2 lat, ha a kutató eleve valamely korábbi időszakaszon belül választ ki magának egy megJ? felelő témát. Ez a téma ugyanakkor az illető időszakaszon belül egyaránt vonatkozhat annak egy viszonylagos értelemben vett recens vagy korai részére. Az emlékezetben megmaradt információk alapján történő kulturális rekonstrukciónak tehát a jelenkor a kerete, viszont a múlt valamelyik - nem túl régi - szakasza a témája. Más szóval itt csak a téma kiválasztása szerint történeti a kutatás. Érdemes megemlíteni azonban, hogy a Bausinger által valódi jelenkutatásként jellemzett jelen keretű és jelen témájú vizsgálatokon belül is - adott esetben - hangsúlyos lehet az elemzett téma történeti vonatko324 zása. Ebben az értelemben egyáltalán nem létezik vegytiszta szinkronkutatás, kivéve a
