Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
LEHTINEN ILDIKÓ: A szekrény és a láda: az identitás kérdése egy mari faluban
toznak, most lassacskán bevonulnak a tárolókba, onnan pedig ki a temetőbe. Helyüket új korszak foglalja el, amelyben a paraszti öltözék legfeljebb a nemzeti identitás szimbóluma - ez utóbbi pedig szintén nem jelent többet a nemzeti viseletnél. A kutató a terepen A csoraji viselet megfigyelésére 1987, 1991, 1996, 1997 és 1998 során nyílt módom. Mivel finnugor, nyelvileg rokon népről van szó, előfordulhatott, hogy időnként romantikus fényben láttam a falut és lakóit. A hagyományos életforma keresése - a finnugor etnológia erős hatására - önmagában is határozottan motiválta munkámat a kezdeti időszakban, és előfordult, hogy elkerülhetetlenül a szubjektivitás bűnébe estem. 10 Nem tagadhatom: boldog voltam, ha azt láttam, hogy népviseletbe öltözött asszonyok sétálnak az utcán. Nem állhattam meg, hogy ne gondoljak Uno Harva I 91 3-as hasonló élményére, amikor a cseremiszek földjén tett látogatást. „Amikor az ember Kelet-Oroszország finn (azaz finnugor nyelvet beszélő) falvaiba ér, figyelmét azonnal megragadja a jellegzetes falusi viselet, különösen a nőké. Ezeket itt nem csupán ünnepi alkalmakon hordják, hanem munka közben is. Amikor az idegen megérkezik, és körülveszik a kíváncsi helybeliek, olyan érzése támad, mintha valami szabadtéri múzeumba érkezett volna." (Harva 1913.) Az öltözékek pompája és az embereknek az ezekhez fűződő szubjektív kapcsolata ugyanúgy hatott rám, mint ahogyan bárki mást is megérintett volna. Amikor terepen készített jegyzeteim értelmezéséhez fogtam, igyekeztem a minimumra szorítani vagy valamiképp hasznosra fordítani azokat az érzelmi megnyilvánulásokat, amelyeket kutatásom tárgya kiváltott belőlem mint megfigyelőből. A fogadtatásom ezen a vidéken a különféle történeti korszakoknak megfelelően változott. I 987 őszén hivatalos üdvözlésben volt részem. A falu kultúrházában éppen egy kisebbfajta kiállítást rendeztek, ahová régi falusi viseletdarabokat és szőtteseket gyűjtöttek egybe. Amikor megtudták, hogy valójában magyar vagyok, és nem finn, egyszerre a hivatalos hangnemről bensőségesre váltottak át. Köszönettel tartozom Bereczki Gábor nyelvésznek és Vikár László zenetudósnak, amiért elérték, hogy a falusiak kegyeikbe fogadjanak. Még arra is engedélyt kaptam, hogy a házaikban járkáljak, és így saját szememmel figyelhessem meg életmódjukat. 11 Miután ily módon átestem a tűzkeresztségen, a körülményekhez képest szabad kezet kaptam. Lehetőségem nyílt, hogy miden előzetes megbeszélés nélkül betoppanjak az emberek otthonába, kivegyem a részem a tanyán előálló különféle munkákból, késő estig fennmaradjak az asszonyokkal, és velük együtt elmélkedjem a világ legkülönfélébb dolgairól, és végigjárhattam a vidék falvait mindenféle felügyelet nélkül. A helyi múzeumok közreműködésével még arra is módom nyílt, hogy a Finn Nemzeti Múzeum gyűjteménye részére tárgyakat szerezzek. A viseletek tárgyak, rajtuk keresztül tanulmányozzuk az öltözködést, ezért maguk a viseletdarabok fontos adalékok, dokumentumok a vizsgált témához. A visszaemlékező személy elmondhatta, hogy az anyja inge selyemből készült, és ezüsttel díszítették, de az az ing, ami a ládából előkerült, mégiscsak egészen más volt. A viseletdarabok tanúbizonysága alapvető fontosságú: az emberek emlékezete nem működik hibátlanul, különösen az idő előrehaladtával. Előfordulhat, hogy az informátor azt állítja, hogy az ő anyja
