Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSÁSZI LAJOS: Viselet és identitás. A finnugor néprajzi muzeológia lehetőségei Finnországban (Wilhelm Gábor interjúja Lehtinen Ildikóval)

rendszeréről -, így a budapesti tanszékkel sem szakadt meg a kapcsolatom teljesen. Ehhez 1972 tavaszán Kiskunfélegyházán a levéltárban gyűjtöttem anyagot, átnéztem a múzeum gyűjteményét is. Mennyiben kínált Finnország akkoriban más lehetőségeket a (saját területén való) kutatásokra? Az egyetemi évek elején még túl fiatal voltam, I 9 éves, ezért egy darabig nem volt saját kutatási területem. Sajátos módon az ékszerkutatás a múzeumi munka és az egyetemi igény eredményeképpen kezdődött. Igen korán, 1971 októberében kezdtem dolgozni a finn Nemzeti Múzeumban, finn szokás szerint még az egyetem mellett. Hogy a véletlenek összjátéka volt-e ez, nem tudom, de az első munkahelyi feladatom éppen a népi ékszerek leltározása volt. Eközben Niilo Valonen már azon gondolkozott, hogy miképpen nyerjen meg engem a finnugor néprajznak. Miután akkor a szakdolgozatom már szinte kész volt, felajánlotta, hogy kezdjek el a finnugor ékszerekkel foglalkozni. Maga ez a tény, hogy Finnországban a néprajz, a tanszék neve amúgy is finnugor néprajz volt, hozzájárult ahhoz, hogy Valonen igencsak szerette volna megtartani ezt a sajátságos vonást. Ez valóban másként működött, magyar vonatkozásban hasonló nem volt. Finnországban akkor Valonen két nagy témával foglalkozott. Az egyik a népi építészet (kemence) volt, a másik pedig az év körforgása, tehát a munka és a munkához kapcsolódó szokások. A finn néprajz másik nagy alakja, Kustaa Vilkuna akkor írta nagy lélegzetű monográfiáját a népi munkáról, a lazacfogásról stb. strukturális szemszögből elemezve. Mind a ketten hangsúlyozták a metódus, a módszertan fontosságát, viszont mind a ketten azt tartották, hogy maga az anyag, a kutatandó téma vezeti rá a kutatót a helyes módszerre. Strukturális-funkcionális irányt követtek kutatásaikban, és magam is ennek a híve lettem. Mennyiben tért el abban az időszakban a finnországi néprajzi szemlélet a magyarországitól? (Nem tudom, érdemes-e itt megkülönböztetni a muzeológiát, a folklórt és a néprajzot.) A fő különbségnek azt tartom, hogy a folklórvizsgálat Finnországban akkortájt, az 1970-es években megválóban egyet jelentett a Kalevala-kutatással, és teljesen külön működött a tárgyi néprajztól. Az anyagi kultúra kutatásán belül a finnugor komponens, irányultság volt nagyon erőteljes, ez a fajta témaválasztás otthon szinte különcségnek számított. Eleinte nekem is furcsa volt ez a finnugor néprajz mint szemlélet, hiszen mint ilyen nem létezik egységes vizsgálat. Újnak számított viszont számomra Finnországban a kulturális antropológia, a kötelező olvasmányok nagy része ugyanis angol nyelvű volt, s erőteljesen például Kroeberen alapult. Valonen mint professzor azt vallotta, hogy bár ő nem kulturális antropológus, neki ismernie kell, és a diákoknak szintúgy, az új elméleteket. Hogyan viszonyultak a finn kutatók akkoriban a finnugor kutatásokhoz (határon belül és kívül), és milyen lehetőségeik voltak ezekhez?