Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSÁSZI LAJOS: Viselet és identitás. A finnugor néprajzi muzeológia lehetőségei Finnországban (Wilhelm Gábor interjúja Lehtinen Ildikóval)

Kustaa Vilkuna és Niilo Valonen lelkesedtek ezekért a témákért, vizsgálatokért, viszont megfelelő háttér nélkül. Számukra igen fontos volt éppen ezért az is, hogy a finnugor népekkel foglalkozó kutató tudjon oroszul. Ez eleinte számomra nehéz volt, le kellett küzdenem az ellenszenvemet, amivel szokás szerint Magyarországon viszonyultunk az orosz nyelvhez. Kustaa Vilkuna viszont egyszerűen elküldött fél évre Moszkvába, s végül így tanultam meg oroszul. Akkor természetesen terepmunkára még nem volt lehetőség. Először I 981 -ben végezhettem terepmunkát Finnország és a Szovjetunió vegyes bizottsága antropológia és néprajz szekciójának ösztöndíjasaként. Hihetetlenül nagy élmény volt. Átestem a tűzkeresztségen, s utána mehettem szinte bárhová, ahova akartam. Persze más volt akkor, mint ma. Innen úgy lehet látni, hogy Finnországban hangsúlyosabb a finnugor néprajzi kutatások szerepe az egész néprajzon belül, mint Magyarországon. Mintha többet foglalkoznának vele, több ilyen vizsgálat folyna, több írás jelenne meg. Van-e e mögött egyfajta motiváció, hogy segítsünk nekik, vagy egyszerűen csak közelebb vagyunk hozzájuk földrajzilag? Itt nem szabad elfelejteni az oktatás, a fő egyetemi intézmények meghatározó szerepét, ami a kutatás irányvonalát is jelzi. Finnországban a legfontosabb egyetemen, tehát a Helsinki Egyetemen továbbra is finnugor néprajznak hívják a néprajz szakot. Meg lehetett volna változtatni, mint ahogy Turkuban megváltoztatták, Jyväskyläben is másképp nevezik, mind a kettő összehasonlító egyetemes néprajz, Ouluban pedig antropológiának hívják manapság már. Ez kicsit jelzi az irányvonalát is. Helsinkiben megtartották ezt a régi elnevezést. Ez hagyományosan finn néprajzot takar, ami azt jelenti, hogy mindig van egy előadás-sorozat vagy előadás, mely a finnugorokról szól. Ahogyan Kustaa Vilkuna fogalmazta meg az I 960-as évek végén, amikor már nem lehetett gyűjtőmunkát, terepmunkát végezni a Szovjetunió területén élő finnugor népek között, a hagyomány kötelez. Kötelez az, hogy nagyon korai jó néprajzi gyűjtemények vannak Finnországban, amely gyűjtemények sehol máshol nem ennyire teljesek, és éppen ezért a finn szakembereknek kötelességük folytatni ezt a kutatást. Emellett természetesen hallatszanak más hangok is úgy 15 éve. Vannak olyan kutatók, akik azt mondják, hogy nincs létjogosultsága a finnugor néprajznak, hiszen az egyes finnugor nyelvű népek önállók, mindegyiknek megvan a saját eltérő kultúrája. Ez természetesen így igaz. A finnugor «j népeket is lehet ugyanúgy kutatni a kulturális antropológia módszereivel, mint bármi4- lyen más népet. A történelmi háttér, valamint Finnország geopolitikai helyzete a maö gyarázata annak, hogy továbbra is érdemes a finnugor népek kultúráját kutatni a kívüljgX álló szemszögéből, g Például három éve, 1999-ben megjelent a Finnugor népek atlasza a Finn Néprajzi Társaság kiadásában, a néprajzi atlasz második kötete. Matti Sarmela kulturális antropológus szerkesztette. O írta ebben az életmódról szóló fejezeteket. Az az érdekes a tanulmányokban, hogy tulajdonképpen akarata ellenére jut el odáig, nem mondanám, hogy Jankó Jánosig vagy Sireliusig megy vissza, de nagyon kihangsúlyozza a vadászat, valamint a halászat meghatározó voltát nemcsak a hétköznapi viselkedés, életmód szempontjából, hanem a gondolkodás, művészet területén is. Mindez nagyrészt a mai gyűj56 tések során derült ki. Lehet itt tehát etnológiai, de nem csak etnológiai magyarázattal