Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSÁSZI LAJOS: A populáris média rítusai: pletykák és botrányok

Thompson a legfontosabb feladatának éppen annak a vizsgálatát tartja, hogy kiderítse, miért lettek manapság gyakoribbak a botrányok, és mindez hogyan függött össze a társadalomszerkezetváltozásával. Hogy ne vesszen el általánosságokban, tudatosan leszűkítette témáját egyetlen típusú botrányra, a politikaira és azon belül is elsősorban a hatalmi szempontok érvényesülését és nem az értékaspektusok elemzését vette szemügyre. Ez a választás - kétségtelen előnyei ellenére - egyoldalúsága miatt már eleve magában rejtette mindazokat a nehézségeket, amelyek véleményem szerint meggátoltákThompsont abban, hogy a botrányok teljes komplexitását képes legyen áttekintetni. Erre a problémára később térünk vissza. A „szex, hatalom, pénz" ismert formuláját használva Thompson a politikai botrányoknak háromféle ideáltípusát különbözteti meg, és tárgyalja kimerítő alapossággal könyvében. Osztályozása szerint a szexbotrányok a politikusok szerelmi magánügyeiről, a korrupciós botrányok az anyagiak hűtlen kezeléséről, a hatalmi botrányok a politikai hatáskörrel való erőszakos visszaélésről szólnak. Az köti össze ezeket az egymástól távol eső ügyeket - írta -, hogy mindegyik esetben a politikával kapcsolatos területeken történtek a szabálysértések, és így a szabálysértések eredeti értelmüktől függetlenül automatikusan politikai jelentést kaptak. Úgy találta, hogy a botrányok száma mindenekelőtt azért szaporodott meg, mert az elmúlt évtizedekben a politikai vezetők és a hírességek láthatósága jelentősen megnövekedett, egyre nagyobb mértékben nyilvánossá vált az életükben és a tevékenységükben mindaz, ami eddig láthatatlan és privát volt. A láthatóság fogalmának a megvilágítására Erwing Goffman „front stage" és „back stage" kategóriáit használta fel. Goffman ismert meghatározása szerint a „front stage" az a kép, amelyet a világnak mutatnak az emberek, a „back stage" pedig az, amit elzárva tartanak mások elől. A média - érvelt Thompson - ezt a kettősséget szüntette meg, mert a korábban privát és a kívülállók számára ismeretlen területeket láthatóvá és nyilvánossá tette. Manapság a közszerepelők többé nem tudják kontrollálni - vagy legalábbis nem teljesen -, hogy mi legyen látható, és mi maradjon rejtve, hiszen a média mindenütt ott van, és mindent megmutat. Emiatt a politikusok és más hírességek sérthetősége nagyban nőtt, a botrányok számának a növekedése pedig nem más, mint ennek az univerzálissá vált sérthetőségnek a megnyilvánulása (Thompson 1995; I 997). Továbbá a modern botrányok kirobbantása nemcsak elképzelhetetlen a média nélkül, de a technológiai fejlődés a botrányokról való tudásunkat is teljesen átalakította. Olyan részletekről kapunk közvetlen, képileg vagy elektronikusan rögzített leírásokat, amelyek nemcsak letagadhatatlanná teszik a szabálysértéseket, hanem messzemenő következtetésekre is lehetőséget adnak. Gondoljunk arra, hogy Nixonnak nem kellett volna lemondania, ha nincsenek az úgynevezett Nixon-hangszalagok, amelyek rögzítették az inkább kisstílű gengszterhez, semmint államférfihoz méltó beszélgetést a Watergate-ügy eltussolásáról. Nem lett volna Rodney King-botrány sem, ha egy arra járó autós nem rögzíti videokamerájával, hogyan rugdosták a rendőrök a földön fekvő fekete férfit. A technikai fejlődés önmagában azonban aligha lett volna elég - figyelmeztet Thompson -, ha nem társul hozzá az újságírói kultúra változása. A hatalommal szembeni bizalmatlanság növekedése miatt azonban az 1960-as évektől kezdve szerte a világon megváltoztak az újságírói szokások, amelyek nagyban hozzájárultak a leleplező riportok és ezen keresztül a botrányok számának a növekedéséhez. Thompson fontosnak tartotta a botrányok magyarázatában a politika intézményeinek és kultúrája-