Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Tabló - Alban Bensa - Isabelle Leblic, ed.: En pays Kanak. Ethnologie, linguistique, archéologie, histoire de la Nouvelle-Calédonie Körösi Katalin

Óceánia-szerte közismert társadalmi gyakorlat, a vizsgált két patrilineáris leszármazási csoporton belül a változatok kivételes sokszínűséget, már-már önkényességet mutatnak, s a rokonsági rendszer alakításában, úgy tűnik, nincs strukturális szerepük. A motivációk feltárásával azonban a szerző adós marad. A nyelvész Françoise OzanneRivierre írásának tárgya ugyancsak a rokonsági rendszer, módszere a komparatív történeti analízis. A szerző a három csoportba sorolható kanak nyelvek rokonsági terminológiáit a szabályos hangzóváltozások alapján rekonstruált közös óceániai alapnyelv (úgynevezett protoóceániai) hasonló elnevezéseivel összevetve következtet a rokonsági rendszer változásaira. Marie-Hélene Teulieres-Preston változásvizsgálatának tárgya a tengerhasználati és halászati jog, melyet a kanak őslakosok az elmúlt másfél évszázad folyamán sikerrel őriztek meg, illetve alakítottak át a francia gazdasági és adminisztratív érdekek ellenében. A különböző érdekcsoportok törekvéseinek par excellence ütközési területe azonban a „fehér főváros", Nouméa, amelynek területére I 946-igcsak szigorú feltételek mellett és korlátozott számban költözhettek melanéz őslakosok, napjainkban viszont a betelepült népesség egyre több jogot, a közügyekbe történő fokozott beleszólást követel magának. Dorothée Dussy tanulmányában a politikai vitákkal párhuzamosan megfigyelhető szimbolikus reprezentációkkal foglalkozik, rámutatva, hogy a „fehérek", illetve a kanakokegymástól jelentősen eltérő - kollektív történelmi emlékezete mindkét fél esetében a hatalom legitimációjának egyszerre terméke és eszköze, s mindez a (több mint két évtizede napirenden lévő) földkérdésről folytatott diskurzusban kiválóan tetten is érhető. A második részben közölt tanulmányok a „kolonizációs sokk" különböző aspektusaira, illetve az azokra adott kanak válaszokra összpontosítanak. Akárcsak az előző tematikus egységben, e fejezet felépítésében is megfigyelhető a kronologikus rendezőelv. Három nouméai régész - Cristophe Sand, Jacques Bole és André Ouetcho - a rendelkezésre álló leletanyag alapján megkísérli felvázolni a szigetvilág benépesülésének, az őslakók szociokulturális fejlődésének történetét. Rámutatnak, hogy a radikális társadalmi változások jóval a gyarmatosítás előtti időszakra datálandók, tulajdonképpen az európaiak megjelenésével kezdődtek, hiszen a hajósok számos, az őslakosok számára addig ismeretlen fertőző betegség kórokozóját hurcolták be Uj-Kaledóniába, s a nagy járványok, a hirtelen megugró halálozás valóságos társadalmi földindulást indítottak el. A prekolonizációs időszakra vonatkozó ismeretanyagot tehát nem árt fokozott óvatossággal kezelni, a helyes értelmezésben az interdiszciplinaritás sokat segíthet. A gyarmatosítással természetesen a keresztény vallás terjesztése is együtt járt. A krisztusi tanok beépülését a kanak őslakók világképébe és rituális gyakorlatába Charles lllouz Maré szigetének társadalmában kísérte figyelemmel. A kolonizáció időszakának értékelése nem lehet teljes a másik fél mozgatórugóinak ismerete nélkül. Isabelle Merle történész a kötet fókuszát kitágítva az új-kaledóniai és az algériai gyarmatosítás sajátosságait veti össze. Rámutat, hogy a kanak őslakosság rezervátumokba zárása, a földek kollektív tulajdonba vétele és az állami kontroll kiterjesztése voltaképpen az Algériában már egyszer kudarcot vallott és a francia hatóságok által is erősen vitatott földbirtok-politika alkalmazásának következménye. Jóllehet 1 946-ban a szigetvilág valamennyi lakójára kiterjesztették a francia állampolgári jogokat, az igazi emancipáció több évtizeden átívelő, összetett folyamat volt. A politológus Eric Soriano írásából kirajzolódik, hogy az etnikailag megosztott, a gyarma-