Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

ÖSTÖR ÁKOS: Kontinensek, iskolák, antropológiák (Fejős Zoltán interjúja Östör Ákossal)

tétika nem ellenzi a tudományt, hanem - amit mindig mondok, hogy a filmeknek van egy integritásuk -, az esztétikának van egy kritikai tudományos jelentősége is. Az esztétika nem ellentétes a kritikai tudással, hanem az esztétika maga is lehet kritikai tudás. Például hogyan ad elő az ember, hogyan mutatják be a rítusokat, milyen mozdulatokkal, milyen színekkel, milyen eszközökkel? Az eszközök formája érdekes, mert mindegyiknekvan alakja, az isteneket ábrázolják, bizonyos ruhák kellenek, színek, bizonyos mozgások kellenek. Majdnem mindennek van esztétikai dimenziója. Végignézed ezt a Seed and Earth-öt, hihetetlenül megmutatkozik benne, hogy a faluban hogyan élnek, hogyan termelik a rizst, milyen eszközzel, milyen mozdulatokkal, milyen színekkel, hogyan rajzolják a rituális rajzokat, hogyan öltözködnek, hogyan művelik a földet, hogyan ültetik a növényt, milyen összefüggések vannak formai alapon, amit csupán vizuálisan lát az ember. Látható, hogy mindennek van esztétikai dimenziója. És ez nem véletlen. Szerintem a film nemcsak meg tud láttatni valamit, amit az ember nem tud másképpen megragadni, hanem ezt az összefüggést is be tudja mutatni. Mostanában azon gondolkoztam, hogy a film és antropológia között problémás, ambivalens viszony van.

5 Tulajdonképpen nem lehet átültetni az írott, megírt antropológiát vizuálisba. Nem lehet megfilmesíteni az én Play of the Çods könyvemet. Bár majdnem azzal kezdtem, hogy a Síva-fesztiválról filmet csináltam. Amikor az ember elkezdi, rögtön meglátja, hogy a fesztivál, a rítus struktúrája teljesen más, mint a film struktúrája, valahogy át kell formálni. Újra ki kell találni filmes formaként. A kulturális jelentésnek ki kell jönni a vizuális, filmi formából, ami nem ugyanaz. Nem lehet egy kamerát ráállítani, és akkor azt hinni, hogy ez valahogy átjön a képbe. Ezért a vágás nagyon fontos, a beállítás fontos, a megvilágítás, a színek, a kompozíció, ezek a filmesztétikai dolgok sokkal inkább jelen vannak a filmezésnél, mint az írásnál, de ott is megvannak. Ha visszamegy az ember az írott monográfiára a filmről, látja, hogy bizony a stílus és forma ott is megvan. Olyannyira, hogy nem lehet egy jó filmest elvinni, és azt mondani neki: itt van, most ezt filmezzük. Átültetik a rizst, ezt filmezd le. Az, aki érti, hogy a rizsnek mi a kulturális, vallási szimbolikus jelentősége, másképpen fog dolgozni: más szemszögből veszi föl, lejjebb teszi a kamerát vagy följebb, vagy közelebbre megy, vagy messzebbre, vagy bevesz egy másik embert, vagy kihagyja. A filmesztétikai, stilisztikai kérdések, a kompozíció varázslatos módon átmegy a filmszalagra. Ha az ember megérti a filmet, és foglalkozik vele, akkor másképpen filmez. Ha csupán egy művész megy oda, akkor képileg szintén másképpen fogja meg, mint valaki, aki már érti a helybeli társadalmat és kultúrát. Kevesen vitatják ezt meg, mert nincsenek olyan sokan. Vannak az úgynevezett etnográfiai filmek, ahol van egy antropológus, és jön - mint Angliában a Disappearing Wor/ddel - egy öt-hat fős fiimezőstáb, akik jönnek videóval vagy filmmel. Sokszor ellentétbe kerülnek egymással. Sokat írtak erről Angliában. Vannak aztán azok is, akik már úgy antropológusok, hogy megtanulták a filmezést. Biztos, hogy az egyik nagy lehetőség ennek a kettős látásmódnak az elsajátítása. Nagyon sok érdekes kérdés merül föl. Az egyik, amit így fölvetnék: a film több lehetőséget ad a dokumentálásra, egy komplex jelenség leírására. Ugyanakkor a film is ugyanúgy átmegy azon a szakaszon, ahogy előbb Te is mondtad, a reprezentáción, a megkomponálás szakaszán, mint ahogy a jegyzetekből kiírod a monográfiádat. Az is szelekció, változat