Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

ÖSTÖR ÁKOS: Kontinensek, iskolák, antropológiák (Fejős Zoltán interjúja Östör Ákossal)

tünk, de valahogy nem jutottunk egy szintre, hogy milyen filmet, és itt, akkor nem forgattunk filmet. Aztán nem tudtunk visszamenni Szudánba, mert kifejlődött ez a fundamentalista katonai rendszer, egy nagyon kellemetlen rezsim az 1980-as évek kö­zepén és a vége felé. Azt az évet, amit a National Humanities Centerben töltöttem, arra is felhasználtam, hogy a Gardnerral összeírtunk egy nagyobb szabású, többéves film­és antropológiai projektet Indiával, hogy visszamegyünk és filmezünk. Ezt be is adtuk. A Harvard után - mint mondtam - 1981 -1 982-ben Bowdoiruben voltam, aztán vissza­hívtak a Harvardra, de nem az antropológiára, hanem a vizuális és környezeti tanulmá­nyok tanszékre, hogy a projektet továbbfejlesszük. Ez kutatói állás volt, ami egy éven belül állandó lett. Egy része tanítást jelentett, egy része kutatást. Megcsináltuk a filme­ket Bobbal, négy filmet együtt. 1988-ban a Wesleyan Egyetemre hívtak, hogy filmet és antropológiát tanítsak. Ott van egy filmiskola és antropológia. Ez sokkal kisebb, de szin­tén elsőrangú egyetem, az egyike a tíz legjobbnak a kisebb egyetemek közül. Ez kivált­ságos hely, mert fenn tud tartani egy filmiskolát annak ellenére, hogy általában under­graduate hely. Elég drága a diákoknak odajutni, de rengeteg ösztöndíj van, mert vannak alapítványok. Azért mentem át, mert a Harvardon nem lehetett továbbvinni mind a kettőt. Az ember vagy itt volt, vagy ott volt. Mikor a filmmel foglalkoztunk, akkor annak ellenére, hogy az antropológusokat nagyon érdekelte a film, az ember nem tudta ezt azzal összehozni. Nem tudtunk diákokat kiképezni, akik ezt csinálták volna, hanem in­kább olyanokat kaptunk, akik filmeket akartak csinálni antropológia nélkül. Nem lehetett etnográfiai filmoktatást kifejleszteni, ami nagy kár volt. Úgy érzem, számodra a film pluszlehetőséget ad a dokumentációra, a megismerésre. 7\z életnek, a kultúrának nyilván sok olyan regiszterét lehet rögzíteni, amit egyéb eszkö­zökkel nem. Ugyanakkor nincsenek korlátai? Ottléted alatt másként tekintenek rád, vagy nem lehet ugyanúgy mindent megcsinálni a filmmel sem. Van-e ilyen problémája a film­nek? Ez attól is függ, hogy milyen irányban halad az ember a filmmel. Hajlandó-e elfogad­ni, hogy a film önálló önmagában? Megint ez az integritás kérdése. A film olyan dolog, amellyel meg lehet látni, meg lehet fogni dolgokat, de megvannak a saját szabályai, van benne mesterségbeli szakértelem (craft), van benne esztétika, van benne stílus és for­ma, ami teljesen más, mint az írott antropológia. Lehet-e antropológiát filmezni? Ebben is van több fordulat, mert vannak azok, akik azt mondják, hogy a filmnek szolgálni kell az antropológiai tudományt, sose lehet önálló, csak láthatóvá tevő eszköz. Nekem ez már az elejétől nem tetszett, mert így valahogy mesterségesen szembe lett állítva a művészet és a tudomány. Elfogadott módszer, hogy az ember filmez, mert nem tudja az eseményeket követni. Később leírja, megmutatja, megkérdezi, vagyis átfordítja a ké­pet megint szóra. Ez elfogadott, és semmi bajom nincs ezzel. Nekem akkor jönnek ba­jok, ha azt állítják, hogy csak ezt lehet, csak ezt kell csinálni. Ahogy kezdtem jobban a filmet megismerni - nemcsak nézni, mint ahogy a játékfilmeket csak nézi az ember, és esetleg tanulmányozza, hanem csinálni -, rájöttem, nem lehet az antropológust és a filmest csak összetenni, és akkor mondani: menjetek, filmezzetek. Szerintem az a leg­jobb, hogyha az ember önmaga ért mind a kettőhöz. Ezt próbáltam kiépíteni magam­ban, hogy otthonosan tudjam magam érezni a film minden részénél. Szerintem az esz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom