Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

ÖSTÖR ÁKOS: Kontinensek, iskolák, antropológiák (Fejős Zoltán interjúja Östör Ákossal)

téma. Nem hiszem, hogy én magam megoldást találtam erre, mert egész biztos nem sokan olvassák, amit én írok, akik nem Indiával foglalkoznak. Esetleg azért, mert a filmeken keresztül többen, vagy esetleg az afrikai munkán keresztül többen nézik, hogy mit csináltunk Indiában. Szerintem ez pragmatikus dolog, amit nemigen szoktak nézni antropológusok. Ahogy az antropológia szétesik részletekre, az nem csak azt jelenti, hogy gazdasági antropológia, pszichológiai antropológia vagy van mindenféle újfajta antropológia is, hanem azt is, hogy India, Afrika. A kisebb részdiszciplinákon belül megvannak a szakterületek. Hallottam olyan véleményt is amerikai antropológustól, hogy Clifford Qeertz addig érdekes, amíg a terepanyagát írja meg. Amikor már az esszéket írja, az már nem nekünk szól, hanem a nagyvilágnak. Ugyanakkor ezt nem tudom elfogadni, mert ezekben nagyon nagy hatást gyakorol az antropológiára is, meg az azon kívül lévőkre is. A befogadás, a tájékozódás nyilván ilyen irányba megy elsősorban. A speciális antropológiák szükségszerűen nehezebben befogadhatok és elsajátíthatók. Igen, ez érdekes. Talán éppen ezért mentünk akkor Afrikába ez után a két út után. Valahogy elégedetlenek voltunk, hogy ez alatt a négy év alatt Indiában nem volt szakmabeli progressziója a mi munkánknak. Próbáltuk, hogy amit kutattunk, ne csak egy dologgal kapcsolatban nézzük. A legtöbb antropológus nemcsak hogy Indiával foglalkozik, Indián belül mondjuk csak a társadalmi struktúra és a rokonság, a kaszt kérdésével, vagy vallás vagy gazdaság, vagy a politikai különbségek, de nem nyúl más területhez. Amikor Lina megírta a disszertációját a női rítusokról és különösen a házasságról (Fruzzetti 1982), megírtunk egy pár dolgozatot, ami később lett összegyűjtve a rokonság, a kaszt és a házasság kérdéséről (Östör-Fruzzetti-Barnett 1982). Elhatároztuk, visszamegyünk Szudánba, nemcsak azért, mert ő onnan való - az is nagyon fontos volt -, de másért is. Akkoriban, úgy az 1970-es években népszerű lett a marxizmus, közgazdaságtan, és sokan mondták nekünk, ismerőseink meg kollégák, hogy lehet, hogy ez a szimbolikus, strukturális kulturális interpretáció - nem volt ez olyan kiválasztottan se lévi-straussi, se geertzi, se turnerí, de ezekből lett kihozva Dumont-on keresztül, Schneideren keresztül, kiépítettünk valamit - csak a saját munkánkban érvényes. Lehet, hogy Indiában, ami színes, sok a szimbólum igaz, de hát ez nem ilyen mondjuk az iszlámban, Észak-Afrikában vagy bárhol máshol. Úgyis akartunk menni Afrikába, és akkor mondtuk: próbáljuk meg, hogy ezt meg lehet-e csinálni Szudánban is. Nem volt nagy meglepetés: persze, hogy meg lehet, de ott más kategórián keresztül fogja az ember. Szintén a helybeli koncepciókat kell nézni, a helybeli gyakorlatokat, és összehozni a helybeli szimbólumokat, értékeket, jelentéseket a helybeli praktikummal. Milyenek a társadalmi viszonyok, hogyan értékelik és értelmezik az ottani emberek? Meg lehetett ezt ott is csinálni. Egy kisvárosban, megint egy kisvárosban voltunk, aminek helyi történeti vonatkozása volt, visszamenve még az angol-egyiptomi Szudán idejére, még azelőttre is. Volt egy helyi szultán, a Fundzs Királyság, ami majdnem parallelje volt a Malla királyoknak Bengálban. Az angolok, az egyiptomiak előtt, még a 16-17. században volt egy helybeli szultánátus, ami egy kulturális terület, egy történeti egység volt. Voltak történelmi emlékek, legendák. Akkor egész Szudán átalakulóban volt. Ez a két kisváros a kék Nílus két oldalán feküdt. Egyik még olyan fundzs központ volt, amit a 19. században az