Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Helyzet - Hofer Tamás: A kiállítás és a tárgyak

zad fordulóján a Néprajzi Múzeum vezetői nagyon tudatosan tűzték ki azt a programot, hogy a gyűjtemények, a kiállítások a magyar s a nemzetiségi csoportok mellett mutassák be a világ többi részén élő népek, törzsek életformáit is. Ennek jelentőségét nem csak az etnográfiai ismeretek terjesztésében látták, hanem abban is, hogy a magyarokjobb önismeretre tehetnek szert, ha kultúrájukat, életformáikat „összehasonlító tükörben" szemlélhetik. A kiállítás ezt a „tükröt" (is) nyújtja. Bár nem kiemelt célja, érzékelteti, felvillantja az emberiség kulturális összetartozását, a magyarok beletartozását az összefüggéseknek ebbe a bonyolult hálózatába. Ehhez az „idő élése", „tagolása" mint vezér-téma, jó kiindulást ad, hiszen egyetemes, minden emberi csoportot érint. (Talán érdemes tanulságként eltenni későbbi kiállítások számára, hogy hasznos és hálás feladat lehet egyes intézmények, fogalmak stb. [a hagyományos kultúrákban] egyetemes jelenlétének bemutatása - saját önismeretünk növelésére - és egyes szokásaink, elképzeléseink tág tipológiai összefüggésekbe való beállítása.) A kiállítás bepillantást ad a múzeum (tudomány)történetileg felfogott múltjába. Már korábban említettem azt a megbecsülést, amit ezen a kiállításon az egyes műtárgyak kapnak. Legtöbbjük (sajnos, vannak kivételek is) megfelelő teret, „levegőt" kap, nincsenek összezsúfolva, amennyire lehetséges, egyéni formájuk, színeik érvényesülhetnek. Megbecsüli őket a kiállítás, a katalógus azzal is, hogy megadja a gyűjtőket és a műtárgyakat megvásárló muzeológusokat, a megszerzés időpontját, a tárgyakat kölcsönző magángyűjtők nevét, bár nem mindig egyforma, összehangolt módon. (Néhol a muzeológus gyűjtő, vásárló nevét adták meg, néhol a kereskedőét, aki - a múzeum által irányítva, szinte kiképezve - a helyszínről hozta be a tárgyakat, legyen ez a helyszín Ázsiában vagy valahol Magyarországon.) Az adatokból kirajzolódnak azok a munkatársi, gyűjtői hálózatok, több nemzedék törekvései, melyek létrehozták a múzeum gyűjteményeit. Néha fölvillan a tárgynak az egykori közönséggel való találkozása is, például azoknál a hímzett kendőknél, melyek az 1896-os Millenniumi Kiállítás néprajzi falujában egyik vagy másik ház berendezéséhez tartoztak, az illető megye ajándékaként. A „szerzeményezés" adataiból kiolvasható a múzeum mai, jelenkori tevékenysége is. Az Európán kívüli gyarapodások közt örömmel regisztrálhatók a múzeum újabb „expedíciós" vállalkozásainak eredményei, mint például Földessy Edina, Főzy Vilma, Gyarmati János és Szeljak György távoli, egzotikus terepen gyűjtött tárgyai, fényképei. A múzeum szintén időben él, ott van a jelenben is. Ott van azáltal is, hogy a kiállítás az ezredfordulóra készült. Megnyitója Szilveszter éjszakáján volt, összehangolva az új ezredév kezdetével. « Mi a kiállítás fő gondolata, mondanivalója? E kérdés azért merül föl, mert ez a kiállítás ^ is szakít a régi kiállítások stílusával, mely a műtárgyakból és a gyűjteményekből indult ki, ^ azokat akarta egyszerűen bemutatni, a művészi érték és a tudomány iránti tisztelettel, emelkedett módon. Ezek voltak a „templomszerű" múzeumok és kiállítások. E régebbi ja kiállításokat váltották föl az utóbbi évtizedekben olyanok, melyek kérdeznek, megoldan- j§ dó problémákat vetnek fel, szórakoztatni is akarnak, dialogikus viszonyt próbálnak kialakítani a látogatóval. A tárgyakat olyan térbeli és vizuális kapcsolatba állítják, amely a látogató számára a világ szemléletének, magyarázatának új lehetőségeit nyújt(hat)ja. Ilyen kiállítások létrehozására az antropológiai vagy néprajzi múzeumok különösen alkalmasak. Tárgyuk eleve emberi társadalmak eltérő életmódjának, gondolkodásának, problémamegoldó eljárásainak dokumentálása. A kérdező, a látogatókkal párbeszédet folytató kiállítások korszakában a tematikus választék szinte beláthatatlan módon bővül, hiszen 3 I 5