Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Helyzet - Buzinkay Géza: Az Időképek muzeológiai üzenete

don - nem érzékelteti, hogy olyan mennyiségű tárgy jelenik meg benne, mint amennyit a katalógus bemutat és leír. Ám nemcsak kevesebb kiállított tárgyat képzeltem a kiállítási látvány alapján, de azt is felismerni véltem, hogy olykor a tárgykörhöz kapcsolható műtárgyak felsorolásszerűen vagy űrkitöltő módon kerültek oda, ahova kerültek, s ezeket csak a termek összefoglaló feliratai fogják közös keretbe, az egyes műtárgyak értelmezési szempontjai helyett. De tévedtem, mert a katalógus leírásai bizonyítják, hogy mindegyik tárgy szervesen összefügg az Időképek témakörével, a rendezői koncepcióval. Ám az, hogy erre csak a katalógus olvastán jöttem rá, ismét feleleveníti azt a kérdést, mely évtizedek óta vitatémája a magyar kiállításoknak: a feliratok kérdését. Egy nem is nagyon régen meghonosodott közhely szerint a korszerű kiállítás kevés felirattal dolgozik. Ez persze így általánosságban kijelentve babona, de lássuk be, hogy van benne racionális mag is: a kényelemé. Az Időképek esetében azonban nyilvánvalóan nem erről van szó. Olyan téma-összefoglaló feliratai vannak, hogy látogató legyen a talpán, aki a rendkívül kompakt, antropológiai fogalmakkal teli bonyolult elméleti szöveget, két terem közti átjáróban állva, különböző háttérzajoktól meg-megszakítva nemcsak végig tudja olvasni, de meg is érti (nekem nem mindegyiket sikerült). Eszerint tehát sokallni lehetne a szöveget - bár én inkább úgy fogalmaznám, hogy másképpen megfogalmazott szövegek inkább a helyükön lettek volna. De hogy szükségesek, az kétségtelen. Másutt kifejezetten hiányoltam a magyarázó szöveget, például hosszan eltöprengve a kínai tűzóra előtt, hogy az hogyan is működhetett. Vagyis azt hiszem, a katalógusban szereplő tárgymagyarázó szöveg néhány indokolt esetben feliratként kikerülhetett volna a kiállításra is. A sok felirat ugyanis egyáltalán nem zavaró, ha grafikailag esztétikus és nem tolakodóan előtérben álló, hanem a jobb megismerés, az elmélyülés lehetőségét képviseli, amivel van, aki él, van, akit nem érdekel. Az Időképek című kiállítás muzeológiai üzenete sokrétű és igen fontos. Többször annyi szakmai töprengenivalót nyújt, mint egy szokványos kiállítás. Sőt valóságos szakmai kérdéseket feszeget, nemcsak egy kiállítást, hanem egy kiállítási műfajt illetően is. A legfőbb kiállításműfaji kérdésekre adott válaszai • Kulturális antropológiai, átfogó civilizációs kérdésekről is lehet sikeres kiállítást készíteni. • Az ilyen kiállítás koncepciót valósít meg, és nem a múzeum gyűjteményi raktáraiból válogat az alapterületen elférő mennyiségű műtárgyat. • A kiállítás témáját és a kiállított tárgyakat értelmezi, nem pusztán közszemlére teszi. • Az ilyen kiállítás sok szakterület összjátékának eredménye, maga is valódi műalkotás, „Qesamtkunstwerk". S még valamiben igen fontos jelenségnek tartom az Időképek című kiállítást: igazi kísérleti kiállítás (abban sajnos nem vagyok biztos, hogy az érdemeinek megfelelő visszhanggal), amely részben azért válhatott nagyszabású kísérletté, mert megkapta hozzá azt a támogatást, amelyből meg lehetett valósítani a teljes elképzelést, járulékos kiadványaival és programjaival együtt. Tehát meg is lehetett látni, hogy mi a kísérlet - és nem csak szóban elmondani, hogy mi lett volna, ha a feltételek megengedik (általában inkább az ilyen kísérletekhez vagyunk hozzászokva). Az Időképek a múzeumi kiállítások egyik fő típusának jövője felé mutat - a hazai kooperáció után remélhetőleg a nem túl távoli jövőben már egyetemes, azaz nemzetközi együttműködésbe belekapcsolódva -, s remélhetőleg a jövőt előlegezi meg az ilyen a kiállítást megvitató konferencia is.