Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)
ÖSTÖR ÁKOS: Az etnográfus tudása. Terepmunka kamerával és jegyzetfüzettel Nyugat-Bengálban
anya) című filmek (ugyanúgy, mint a legújabb film: Seed and Earth [Mag és föld]) különböző - közvetett vagy közvetlen formákban - mind az eddig megvitatott témákkal foglalkoznak. Mindhárom filmben megjelennek a bazárok és a kereskedők, felvetve a vizuális etnográfiában használt közeg, anyag, forma és interpretáció kérdéseit. Itt azonban hadd említsek meg egy kérdést, amely mindenképp megfontolást érdemel - nehézségeink sorában a legelsőt. A filmek látható képekről szólnak, s ez olyan, minden mástól eltérő, sajátos tulajdonságokkal és képességekkel rendelkező közeg, amely leginkább a mozgással foglalkozik időben és térben. Ideális esetben a film vizuális gondolkodás, amely vizuális értelmezést kínál. A képek különféle összekapcsolásai a vágás-szerkesztés folyamatsora révén hangulatot és érzést idéznek meg, élményt adnak át és elvont gondolatokat eredményeznek. Amint ezt kimondjuk, azonnal egy implicit esztétikát is életre hívtunk. A kép, a forma és a kompozíció egyfelől, a teljesség intuitív megsejtése pedig másfelől minden vizuális művészetnek, így a filmnek is része. Az esztétikai élményt kognitívan is felfoghatjuk, és így kritikai tudás forrásaként is felhasználhatjuk. Filmjeinkben a bazár, az itihasa, a púja formát és értelmezést nyer, bár merőben másképp, mint az írott etnográfiai szövegekben. A filmkészítés - csakúgy, mint az írás - során reprezentáció, elemzés vagy értelmezés problémáival viaskodunk, valamint az általános és az egyedi közötti viszony kérdésével. A formák és kontextusok roppant eltérőek. A film egyik legizgatóbb és legproblematikusabb vonása épp az, amit Krackauer úgy nevezett: a természet egészleges megjelenítésének képessége, az a lehetőség, hogy valamit élményszerűen állítson elénk. A realizmus felé mutató tendencia, amely úgy tesz, mintha szinte közvetlenül, csupán a legkisebb közvetítéssel működne és közben tudományos és objektív maradhatna -olyan illúzió és olyan kísértés is, amellyel szemben az antropológusok nagy része roppant gyatra ellenállást tanúsított. Az etnográfiai filmet körülvevő antropológiai viták máig is arra a premisszára épülnek, hogy a film úgy mutatja be és mondja el az etnográfiát, ahogy az valójában van, anélkül, hogy ebbe különösen belezavarnának a filmgyártás művészi aspektusai, az esztétika bonyolultabban közvetített világa, amely egyébként is leginkább csak a film készítőjének szeszélyéből fakadó külsődleges adalék. Magán a filmtudományon belül is kezdettől fogva felhívták a kritikusok a figyelmet a filmet átható kettős tendenciára: egyfelől a realizmusra, másfelől az elvont kifejezés lehetőségére. 3 így a film - amennyiben az antropológusokat érinti - maga is rendelkezik a tudományos objektivitás és a szubjektív értelmezés közötti belső kontraszttal. Azok számára, akik az előbbit üdvözölnék, az utóbbi a gondok kifogyhatatlan forrását jelenti: az „esztétikai pallérozottság" az etnográfiai validitás rovására megy. Az objektivitás bajnokai, akik elutasítják a lencsével, fokuszálási hosszal, kompozícióval, színnel, tónussal és kameramozgással való manipulációt, szeretnék közelebb vinni a filmet az antropológia tudományos vállalkozásához. Elfogadott stratégiának számít a hosszú snitt, a minimális szerkesztés és a kamera látószögeinek szűk készlete. De a film nem a természet tükre, és nem is azonos a valóság rögzítésével. A film csinált és közvetített műtermék, a valóságot képviseli ugyan, de nem közvetlenül rögzíti, inkább a valóság egy interpretációját adja a kamera, lencse, fény, mozgás és kompozíció manipulációi révén. A legjelentősebb változások akkor esnek, amikor a film elkülönülő szakaszai - a snittek - a kamerából előbukkanva a vágás során összerendeződnek.
