Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)
PETERDI VERA: Reflexiók egy történeti kiállítás kapcsán
lehet célja más, mint hogy egy megtervezett tematikus rend szerint egyetlen szervező gondolatot valósítson meg. [...] Ezért élnek a világ múzeumai valamennyi szakterületükön azzal a megoldással, hogy a kikutatott, átlagosnak és jellemzőnek ítélt képet darabonként összeválogatott tárgyakból alakítják ki, s az ismert, bemutatni kívánt képnek csupán illusztrációjaként használják, csoportosítják és állítják ki a tárgyakat" (25. p.). Nézetünk szerint ezzel a szolnoki kiállításon valóban megvalósított elvvel csak akkor érthetünk egyet, ha szükség szülte kényszerből fakad. Bizonyos rendezési alapelvek az új tudományos eredmények következtében átértékelhetők, s erre már több megvalósult kiállítás lehet a példa. 3 Az általunk vallott felfogás szerint a történeti kiállításokon sokkal nagyobb hangsúlyuk lett maguknak a tárgyaknak, mivel meghatározott szerepet, jelentést éppen az életmódkutatás jóvoltából feltárt ismeretek révén, a hozzájuk kapcsolódó tárgytörténeti vizsgálatok eredményeinek tükrében nyertek. A tárgy éppoly egzakt és konkrét a muzeológus számára, mint egy adat az elméleti történésznek. Mindazonáltal a hétköznapok történelmének megjelenítése a szolnoki kiállításon sem a szokványos történeti időrendiség szempontjai szerint rendeződik, hanem tulajdonképpen egyetlen idősík egyetlen témájában valósul meg. Véleményem szerint egy társadalmi réteg lakáskultúrájának, életmódja és különböző vetületeinek bemutatása komplex tárgyuniverzumokkal (vö. Hofer 198 1:35-47; 1 983:3964) lehetséges, ugyanakkor ez alkalmas a mögöttes tartalmak láttatására is (Dias I 994:1 70). Ebben a szerepben minden kiállításnak hihetetlenül nagy a felelőssége. Ha a kutatás során feltárt eredmények adta összefüggések nem tükröződnek egy kiállítás tárgyainak kiválasztásában, akkor bármennyire korhű tárgyakkal operál is, nem lehet más, csak a tárgyak mesterséges összeszerkesztése, az illusztráció szintje, sematizálás, egy valójában fiktív rendszer bemutatása. A középosztály társadalmilag rendkívül differenciálttá vált. Ábrázolása éppen ezért csak árnyaltan, rétegspecifikum-szinteken történhet, elsősorban a kultúra és az életforma kérdésében viselkedésszociológiai értelemben. Különösen érvényesen ez az átmeneti és kisvárosi kategóriákra, valamint egy lakás berendezésére, ahol a tárgyak egymáshoz való viszonya és az öltözködés meghatározó, mert ezek mindig különösen egyediek, eredetüket tekintve többaspektusúak. A tipizálható alapdarabok, azaz a helyiségenkénti típusbútor-garnitúrák, az előírásos kelengyék, a háztartási és egyéb előképek/tanácsadók sugallta, az ideális polgári mentalitást kinyilvánító berendezési tárgyak maguk is, rétegszintenként, a státus-presztízs szerepvállalás kategóriáitól függően nagyon eltérőek, variációs lehetőségeik szinte kimeríthetetlenek. Tovább egyéníti még ezeket az összeállításokat a teljesen szubjektív eredetű kiegészítő tárgyak (ajándék, örökség stb.) és az egyedi összeállítású egyéb darabok pontos behatárolása, rétegábrázoló szerepének meghatározása. Ez utóbbiakhoz tartoznak a sorozattermékként megvásárolható dísztárgyak, a művelődést szolgáló eszközök, bizonyos lakástextilek s a funkcionális blokkok (étkészletek, tárolóedények, főzőeszközök, háztartási gépek stb.). Az egyedi eseteket részletelemekkel megjelenítő, teljessé tett enteriőrökből vezethetők le azután a rétegre jellemző általános sajátosságok. Nélia Dias idézi Jonard von Siebold rendszerezését, melynek alapján a módszertani megközelítésnek két fő elve létezik. Az egyik a vizsgálat iránya szempontjából, a másik a tárgycsoportosítás alapján. Az első szempont szerint a megközelítés módja vagy a szempont és téma meghatározása az, amit a szükséges tárgyak hozzárendelése követ.
