Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)
Helyzet - SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Otthonok: valóságosak és virtuálisak
A film A film - Lars von Trier Táncos a sötétben* 7 című alkotása - egy melodramatikus történet az 1960-as évek Amerikájából, legalábbis a filmforgalmazók mindig frappáns rezüméikben ezt az állítást fogalmazzák meg. A hősnő, Selma Jezkova harmincéves cseh emigránslány egy tipikus amerikai kisvárosban próbál keserves munkával pénzt gyűjteni hatéves fia szemműtétjéhez, miközben ő maga is hasonló betegségben szenved, és fokozatosan elveszíti látását. A filmben erőteljesen jelen van egy bűnügyi szál, gyilkossággal (a lány főbérlője, a helyi rendőr anyagi nehézségei miatt ellopja Selma összekuporgatott pénzét, majd amikor a lány megpróbálja visszaszerezni, dulakodni kezdenek, s ennek során megöli a férfit), bírósági jelenetekkel (a kisváros bírósága bűnösnek találja, és halálra ítéli a lányt, aki inkább választja a halált, mint egy új tárgyalást, mert annak költségeit csak a műtétre félretett dollárokból lehetne kifizetni), az ítélet brutális végrehajtásával. Röviden ennyi a szüzsé, melyben tragédia tragédiát követ, s az események a saját könyörtelen logikájuknak megfelelően feltartóztathatatlanul haladnak végpontjuk, a lány fizikai megsemmisítése felé. A lány személyes múltjáról, élettörténetéről (ellentétben a színdarab főhősével) nagyon keveset tudunk meg: tudjuk, hogy emigráns, a tárgyalási jelenetben egy pillanatra feltűnik egy híres cseh táncos-komikus, bizonyos Oldrich Novy alakja, vonzalma a musical, a tánc iránt talán az ő példájából eredeztethető. Tudjuk, hogy van egy gyermeke, akinek a filmben teljesen periferikus szerep jut, noha valójában őérte történik minden áldozat. Rendezői figyelmetlenség? Vagy ezek elhanyagolható, mellékes és redundáns háttér-információk volnának a főtörténet - a női mártíromságot bemutató példázat l8-sodrában? A film egyik rétege nagyon valóságközelien, szinte dokumentarista hűséggel és pontossággal rajzolja meg az emigránslét főbb koordinátáit, amely mintha semmit sem változott volna a kivándorlás klasszikus korszaka, a századforduló óta. A „tipikus", az „általában vett" emigráns élet valamennyi díszlete szinte katalógusszerűen előttünk sorakozik: a modern ipari környezet, a lepusztult külvárosi gyár mint sajátos táj, amely máshonnan, de hasonló módon ismerős, mint a színdarabban látott kis ír falu. Lényegi helyszínként a film során végig jelen van az embertelen körülmények között végzett megalázó és kimerítő ipari munka. Aztán fontos szerephez jut a filmben az iparosodás, a modernizáció korszakának egyik fő technikai szimbóluma és egyben - többé-kevésbé biztos állást kínáló - munkahelye, a vasút is. Közelről és belülről látjuk „a síneken túli" külvárosban, az iparterületek közvetlen szomszédságában bérelt ócska kis bodegát/faházat, az otthont.''Tipikus kelet-európai migrans sors: nagyvárosok gyártelepén, építkezéseken vagy éppen bányákban képzetlen, olcsó munkaerőnek lenni. És sokszoros kiszolgáltatottság, idegenség a másik társadalomban és kultúrában: esetünkben a bevándorló egyedülálló, középkorú nő, gyerekkel, látását félig, majd teljesen elvesztve. A film nagy része itt, a munka világában játszódik, s a szereplők találkozásai, érintkezései és interakciói számára a gyár termei, udvara, kerítése díszletként, de egyúttal megkerülhetetlen, determináló tényezőként is szolgálnak. A barátságok az ócska gépek háttere előtt - és zakatolása közepette - köttetnek s erősíttetnek meg nap mint nap, mint ahogy a kezdődő szerelmek is a gyár parkolójában, a blokkolóóra körüli szelíd tumultusban várnak a - soha el nem következő - megfelelő pillanatra. Nagyon sűrű ez a
