Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)
BALOGH SÁRA: Rádió utca 11., Székesfehérvár
„...erre gondoljanak azok a »szabad ciganyok« 2 ' is, akik most félelemből és haszonlesésből elárulják testvéreiket, s a város vezetői diktálják nekik a sajtónak szajkózott hazugságaikat..." (részlet Horváth Aladár konténerek mellett elmondott beszédéből) „Pi Roma Kisebbségi Önkormányzat tiltakozik, és elhatárolja magát azoktól a helyi szervezetektől, akik a romák érdekei fölé helyezik a saját egyéni érdekeiket..." (részlet Krasznai József Városház téri beszédéből) A tüntetésen elhangzott beszédekről elmondható, hogy mindegyik kivétel nélkül retorikailag, illetve stilisztikailag a célhoz igazított: a szónoki beszéd elemeit hordja magában, amely a politikai nyelvhasználat kitüntetett formájaként valamely koncepció érvényességéről, társadalmi elrendeződések helyénvalóságáról vagy épp valami új megalkotásának szükségességéről próbálja meggyőzni hallgatóságát (Zentai 1 998:23). A szavak és kifejezések használatán érzelmi túlfűtöttség érezhető: „Hazugság, hogy a városnak joga volna a 13 családot akár az utcára is kiköltöztetni! [...] Hazugság, hogy Székesfehérvár a lakásra váró 800 család érdekében kívánja kitelepíteni a cigányokat a Takarodó útra. [...] Hazugság, hogy a város nem vásárolta meg a konténereket..." (részletek Horváth Aladár konténerek mellett elmondott beszédéből). A fokozást és a hangsúlyozottságot hivatottak elérni az ismétlések és a visszatérő témák, 22 amelyekben megtalálhatjuk azokat az elemeket, amelyek elemzésére a szimbólumok tárgyalásánál már kitértem. Tulajdonképpen a beszédek elemzése valamiféle ellenőrző funkciót töltött be kutatásomban: megerősítette a más irányban folytatott vizsgálódásaim által feltárt szimbólumokról feltett hipotéziseimet. Székesfehérvár is egy ilyen elemként jelenik meg. A város a gazdagság, a dinamikus fejlődés jelképeként említődik, azon városként, amelyre egy egész ország szeretne büszke lenni. Jelenét és múltját azonban ellentétbe állítják, az egykori koronázó hely ma a szégyen városává teszi magát, azáltal ahogyan az „elesett, szegény, támogatásra szoruló" 13 lakosaival bánik: „...együtt focizott valamennyi párt, együtt szerepelt valamennyi párt Székesfehérvár szebbítéséért, Székesfehérvár történelmi múltjának megőrzéséért. Székesfehérvár emlékezetében nem élnek a külvárosok. Nem élnek a perifériák.[...] (az elképzelés) nem emeii a koronázó Székesfehérvár történelmi méltóságát." „...Székesfehérvár valamennyi szegény sorsú, hátrányos helyzetű lakosa fenyegetett ezektől a konténerektől..." (részletek Qyimesi Edit 2 " Városház téren elmondott beszédéből) A történelmi múltra való közös emlékezés vagy emlékeztetés 25 értelmezhető egy csoport egységének egyik lényeges biztosítékaként. Az I 945-ös várpalotai mészárlásra, 26 az 1955-ös tanácsi rendeletre való utalás, mint a városban, illetve az országban „hagyományokkal rendelkező" cigányellenes politikának a bizonyítékaiként funkcionáltak:
