Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

ZEMPLÉNI ANDRÁS: Hallgatni tudni. A titokról és az etnológus mások életébe való betolakodásáról

A titokjelek megmutatkozása Március I 6-án történt az a drámai eset, amelynek nyomán mindenki számára nyilvánvalóvá vált egy titok létezése, anélkül hogy azt bárki előtt felfedték vagy bárkivel közölték volna. A Wabába újonnan beavatottak ezen a napon a szövetséges Namungó szent erdő beavatottjaihoz csatlakoztak, hogy a beavatási elzártság végét jelentő nyilvános táncukat együtt járják el. A vidék összes férfija, nője és gyermeke a legszebb öltözetét magára öltve, csodálva vette körül a vörös szövetfátyollal letakart felsőtestű és arcú újdonsült beavatottakat. Szerepe szerint Umár a szent erdő anyjának egyik vörös csecsemője újszülöttje - volt, aki körtáncot járt a bolt (egyhúrú gitár) csattogó hangjára. Egyszer csakgörcsös rohamot kapva látványosan a földre esett. Miután félrevittük, fájdalmában a földön vonaglott. Arca tüzes, teste pedigjéghidegvolt. Az első döbbenetből felocsúdva ki-ki a legjobb tudása szerint próbálta gyógyítgatni: jómagam kalcium-, antibiotikum tablettákkal és a fehéreknek mindazon orvosságával, amelyet Péguékahában sietve össze tudtam szedni, az idősebb beavatottak az erdőben sebtében összegyűjtött levelek és masszírozás segítségével. Umár lassacskán visszanyerte eszméletét. Hasonló esetek máskor is előfordultak, és a priori semmi sem indokolta, hogy az eset hátterében bármiféle titok lappang. Mint ahogyan már mondtam, titok az, amit szándékosan visszatartunk, és félreteszünk. Mi jelezte ebben az esetben a visszatartás és egyúttal a kiszivárgás tényét? A görcsös rohamon kívül két vagy három olyan jel vagy jelzés, amelyet az eseményeket követő zűrzavarban és a megrökönyödésből fakadó csendben mindegyikünk fokozatosan fedezett fel. Az első ilyen jel kétségkívül az az általános pánik volt, amelyet Umár rohama a sinzangban keltett: ahogyan álmában előre meglátta, a férfiak, a nők és a gyermekek nagy zajt csapva menekültek ki az erdőből. Mindenkit rémület fogott el. Vajon miért? Ez önmagában is egy fenyegető titok létezésére utaló jel volt. A következő jel az események további menetében „szűrődött ki". Mivel Umár képtelen volt járni, Démongo barátom az én motorkerékpáromon szállította el, de nem mihozzánk Péguékahába, hanem Zyékahába, Sonro nagyanyjának és Padégué nevelőapjának falujába. Umár saját szülőfaluja - Péguékaha - nyilvánvalóan nem felelt meg neki. Miért? Ez vajon a szóban forgó titok helyszínére utaló jel volt? És végül, amikor Zyékahába értünk, a falubeliek szokatlan módon viselkedtek. Padégué udvarában Umárt mint egy halottat a betonozott előtér közepén egy gyékényre fektették le. Naplementekor az emberek oda*j gyűltek, és a halottvirrasztás komor hangulatában - lehajtott fejjel, időnként köhécsel7 ve, szótlanul - ülték körül. Láthatólag arra készültek, hogy Umár bármelyik pillanatban cö meghalhat. „Féltek. Azt mondták, hogy már nem is élek" - mesélte később nekem Umár. A harmadik sécréta az volt, hogy Umár jobb kezébe egy özszarvat csúsztattak. Ez minden kétséget eloszlatott, mivel a feltételezett titok jellegére vonatkozó olyan szokásos g jelről volt szó, amely arról árulkodott, hogy Umár egy homályos eredetű és nagy erejű mágikus támadás áldozata lett. Pedig a vidék egyetlen specialistája sem vizsgálta még meg, és - legalábbis amennyire tudom - ezen az éjszakán, míg a halálát és a virradatot várták, semmi egyéb nem történt.