Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

ZEMPLÉNI ANDRÁS: Hallgatni tudni. A titokról és az etnológus mások életébe való betolakodásáról

zett) kizárásával. Ez a hármas szerkezetű modell azonban nem mutatja ki a közlés fő következményét és így magának a közlésnek a feltételét, vagyis azt, hogy a közlés nemcsak annak a tartalomnak a megválasztását foglalja magában, amelyet a C címzett elől eltitkolunk, hanem azoknak a személyeknek a megválasztását is, akiket az A titokőrző a B letéteményesek rangjára emel. Ennek a második választásnak- a titok „kettős artikulációjának" - szükségszerű következménye, hogy megjelenik egy olyan D egyén vagy csoport, akit sem a titok elsődleges tartalma nem célzott (vagyis nem azonos a C címzettekkel), és aki a B letéteményesek közé sem tartozik. Nevezzük ezt az egyént vagy csoportot másodlagos címzettnek vagy potenciális betolakodónak. Edgar A. Poe Az ellopott levél című művében szereplő miniszter vagy egy anya, akit gyermekei kizárnak apjukra vonatkozó titkaikból, az idegen, akit kizárnak azokból a „törzsi" beavatási titkokból, melyeket a férfiak a „törzs" női elől rejtenek el, vagy akár a vendéglátói intim ügyeibe tekintő antropológus - valamennyien jó példái e negyedik szereplőnek. A potenciális betolakodó valójában egy olyan másodlagos titok címzettje, amely az elsődleges titok közlése által jön létre, és amely a rejtett tartalom megosztását, valamint az ő személyének a közlésből való kizárását takarja. A potenciális betolakodó jelenléte a titok társadalmi struktúrájában független a közölt titkok tartalmától. Valószínűleg innen ered az az érzésünk, hogy minden titok meghaladja saját tartalmát és a benne részt vevő akármilyen szereplőket: miközben ilyen vagy olyan titokká válik, létezik mintTitok, mely interaktív természetéből fakadóan és tartalmaitól függetlenül egy általános társadalmi jelenségként fogható fel.

6 A titok interaktivitásának legkevésbé ismert megnyilvánulása annak kiszivárgása. A kiszivárgás - „véletlenül elárulni, kiszűrődni, kicsúszni" - a feszültség szabályozásának és a titok megőrzésének legáltalánosabb módja. Ugyanis az A titokőrzők és a B letéteményesek C és D elsődleges és másodlagos címzettekkel fenntartott kapcsolatai korántsem korlátozódnak az elhatárolás megszüntetésének vagy fenntartásának egyszerű alternatívájára, az elhallgatás vagy a közlés közti választásra. Habár a közlés pillanatnyilag csökkenti a titok feszültségét, nem szünteti meg, sőt ismereteink szerint még fokozhatja is azt. Bárhogyan is legyen, nem törli el a titoknak azt a legfigyelemreméltóbb és legparadoxonabb tulajdonságát, hogy csak úgy tud fennmaradni, ha valamilyen módon a címzettek jelzést kapnak róla, és ha ezt a jelzést a célba jutás diszkrét megerősítésével időnként visszaigazolják. Kiszivárgásnak, secretiónzk nevezem - és erre a szó etimológiája is feljogosít

7 - az olyan többé-kevésbé akaratlan vagy megszervezett módon zajló folyamatokat, amelyekben A és B titokőrzők és letéteményesek (elsődleges és másodlagos) titokfoszlányokat tárnak fel C és D címzettek előtt anélkül, hogy a titkot magát felfednék vagy közölnék. A jelzés, a jel és a metonímia a kiszivárgás legtöbbször használt csatornái. A kiszivárgás foszlányok, részecskék, (bühleri) „hívások" és jelzések útján történik, amelyeket engedünk „kiszabadulni", „kitörni", „kiszűrődni" titokmegőrző szándékunk ellenére vagy éppen annak érdekében. És a többiek (a címzettek vagy a potenciális betolakodók) azok, akik e secreíákat, vagyis titokfoszlányokat - „titkos pillantásokat" vagy sóhajokat, „arckifejezéseket" és „furcsa viselkedéseket", „feltűnő" jelenléteket és távolmaradásokat, „súlyozott mozdulatokat" vagy „szertartásokat" - alakítják át titkunk jeleivé. Ha a letéteményesek csoportjának hagyománya az intézményesült titkok fenntartását írja elő, ezek kiszivárogtatása nem lehet a személyek többé-kevésbé véletlenszerű