Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Világok között. Leonardo Piasere: Un mondo di mondi. Antropoligia delle culture rom (Prónai Csaba)

gyan alakultak ki területi sajátosságaik, hogyan lakják be vagy éppen nem lakják be az adott területet, az ő kognitív kategóriáikat kell megismernünk (99. p.). Továbbra is a „világok világai" problémájánál maradtunk, és ezt gondolja tovább a szerző a 7. fejezetben (Etnoantropologie a confronto) is, ezúttal az irodalmi antropológia területén. Piasere Carlo Sgorlon, egy nem cigány író regényét - az // calderasí - Mansueto Levacovich, cigány költő Popolo mio dei rom című müvével hasonlítja össze abból a szempontból, hogy azokból milyen elképzelés olvasható ki az emberiség különböző csoportjaira vonatkozóan. Ami kiderül, az roppant tanulságos. Amíg a nem cigány írónál a cigány nép (zingari) egy az emberiség (umanita) különböző csoportjainak sorában, amely aztán további alcsoportokra osztható (rom, szintó stb.), addig a cigány szerzőnél az emberiség (manusa) különböző népei már eleve két nagy, külön csoportba sorolódnak, aszerint hogy cigányok-e (romák) vagy nem cigányok (gádzsók) (121. p.). így ez utóbbi esetben két, egymással párhuzamos világ jön létre, vagy úgyis mondhatjuk, hogy minden megduplázódik: lesznek olasz nem cigányok és olasz cigányok, francia nem cigányok és francia cigányok stb. A cigányok szemével nézve tehát minden cigány csoportnak megvan a maga saját nem cigány párja, és az egyes cigány csoportok nemcsak nem cigány „párjuktól" különböznek, hanem eltérnek egymástól „a cigányok világán" belül is, aszerint hogy milyen viszonyban vannak azokkal a nem cigányokkal, akikkel együtt élnek. Éppen ezért fordítja figyelmét Piasere az Lin mondó di mondi tanulmányban (87-90. p.) - a mindkét általa vizsgált konkrét csoport esetében - is mindig három kapcsolatrendszerre: a saját csoporton belülire, a saját csoport és más cigány csoportok közöttire, valamint a saját csoport és a nem cigányok közöttire. Ez utóbbi módszertani megfontolás vezeti, amikor a kötet legbonyolultabb, 8. fejezetében (Attorcigliamenti semantici) a cigány rokonsági terminológiákat próbálja meg egymással összehasonlítani. A megszólító rendszerek segítségével bebizonyítja, hogy a különböző cigány csoportok (pl. kelderások, szlovén romák, horáhánók) közt jelentős eltérések vannak, a hivatkozó terminológiák elemzésével pedig a rokonsági rendszerek egymástól eltérő kialakulásának valószínűsíthető módjait rajzolja meg (161. p.). Az olasz kutató szerint a cigány rokonsági terminológiák a nem cigány rendszerek közül történő „szelekcióval" jönnek létre, ezért felépítésüket minden esetben azok a viszonyok határozzák meg, amelyeket a történelem során az adott csoport a környező nem cigányokkal létesített (I 52. p.). Azt is sikerül azonban kimutatnia, hogy a cigány rendszerek két ellentétes erő hatása alatt állnak. Az egyik belülről szabályozza a közösség belső viszonyai és a megszólító kifejezések közti kapcsolatot. A másik egy külső erő, ami a cigány nem cigány viszony és a hivatkozó kifejezések közti összefüggést koordinálja. Ez utóbbi esetben hibás lenne pusztán nyelvi akkulturációról beszélni, mert a nem cigány terminológiák nem egyszerűen „megtűrtek". Ezekből a terminológiai tárakból az egyes cigány csoportok időről időre oly módon merítenek, hogy a nem cigány világból a cigány világba való átmenet sohasem automatikus, hanem mindig valamilyen szelekció kíséri (161. p.). Az egyes cigány csoportok - így az Un mondó di mondiban szereplő horáhánók és szlovén romák is - átvesznek bizonyos dolgokat a nem cigány világból, történelmük a nem cigány népek történelméhez kapcsolódik, de mindig vannak olyan elemek, amelyek attól elválasztják őket, amelyek az adott csoportot körülvevő nem cigány világban nem