Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Világok között. Leonardo Piasere: Un mondo di mondi. Antropoligia delle culture rom (Prónai Csaba)

gondolom, kardinális kérdésről van szó. Nevezetesen éppen a cigányok világai közti eltérésekről. Ehhez pedig szükséges valamennyire elmagyarázni legalább azt a fajta különbséget, amely a két csoport között már az önelnevezésben is tetten érhető, még akkor is, ha ismét a fordítás problémájába ütközünk. Azok - az Olaszországba több hullámban érkező - „cigány" csoportok, amelyeknek a férfitagjai önmagukra a „rom" megjelölést alkalmazzák, néhány nagyobb származási egységhez tartoznak, és ezek Olaszország esetében az önmegnevezésük alapján is elkülöníthetőek (Piasere I 997c). Nevezetesen a „rom" kifejezés többes számú alakjai szerint, amelyek- az egyes számú alakkal ellentétben - kissé eltérőek egymástól. A „roma" kifejezés a „rom" többes számú alakja, és Piaserénél az Olaszországba legújabban, az 1960-as évektől kezdődően érkező szerbiai és boszniai cigányok többes számú önmegnevezése. Ezek egyik, Verona környéki csoportját jelöli a „xoraxané roma".

3 A „roma" szó szintén a „rom" többes számú alakja, de ilyen formában a cigányoknak csak azon csoportjai használják saját maguk megnevezésére, akik szlovéniai és horvátországi területekről az I. világháború után, az úgynevezett harmadik bevándorlási hullámmal kerültek Olaszországba. Ezek egyikét jelöli a „slovénsko roma" kifejezés, amely itt a továbbiakban „szlovén romák" fordításban fog szerepelni. Piasere kutatása ezen romák egyik északkelet-olaszországi csoportjának körében 1980-81 fordulóján kezdődött, és legalább I 985-ig tartott, egy 1981 áprilisa és I 982 augusztusa közé eső intenzív szakasszal (53. p.).

4 Az Un mondó di mondi című fejezet érzékletesen mutatja be a horáhánók és a szlovén romák territoriális rendszerei közt fennálló különbségeket. Az előbbiek egyetlen olaszországi területhez sem ragaszkodnak, és a másokét sem tartják tiszteletben. Ezzel szemben az utóbbiak szüntelenül területeik megvédésére törekszenek. Míg a horáhánóknál a termelési mód, az olaszok reagálása és a szabálytalan migrációs szokások egy sokközpontú szétszóródás irányába hatnak, addig a szlovén romáknak egyközpontú rendszerük van, „abban az értelemben, hogy minden helyi csoport saját, erősen összetartó... központtal rendelkezik" (93. p.). Ezen a ponton kötődik az Un mondó di mondi tanulmányhoz közvetlenül a 6. fejezet (La retorica delle roulette), amelyben Piasere a szlovén romák területi jellegzetességeit elemzi, és amelyben azt a szempontot igyekszik alaposabban körbe járni, amely a tér és a rokonság kapcsolatra vonatkozik ( 108. p.). Az olasz kutató egy durkheimi végkövetkeztetésre jut, amikor a konkrét empirikus kutatása szerinte azt erősíti meg, hogy a lakókocsik térbeli viszonyait egyrészt a szlovén romák és a nem cigányok közti, másrészt az egyes szlovén romák egymás közti kapcsolatrendszerei határozzák meg. Rögtön hozzáteszi azonban, hogy a szlovén romák és a nem cigányok viszonyrendszeréhez tartozik az a tény is, hogy a lakókocsik „építészeti szabályrendszerét" másképpen értelmezik a szlovén romák és másképp a nem cigányok (117. p.). E tanulmányával a szerző éppen arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy mielőtt mi, nem cigányok valamit is tennénk, esetleg érdemes megkérdezni azokat az embereket, akikért éppen tenni szeretnénk ( I 18. p.). Hiszen a szlovén romák nagyon is tisztában vannak a nem cigányok „világaival", ezért lényegében nem jelent problémát lefordítani a nyelvükre például a „földterület elvét" (102. p.). Mi azonban semmit sem tudunk az ő „földrajzukról", a mi térképeinken az ő világuk nincs is jelen. Miként Piasere írja, ahhoz hogy megértsük, ho-