Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Kultúrák között. Edward Said: Orientalizmus (Jakab András)

területén belül. Said könyve sokakat nemcsak E. M. Forster, Kipling, Joseph Conrad újraolvasására ösztönzött, hanem arra is, hogy feltárják az Orientalizmus kevésbé explicit elméleti alapjait, és újragondolják az ezekhez szorosabban vagy lazábban kapcsolódó Marx, Nietzsche, Freud, Sartre téziseit a különböző kultúrák között kialakult viszonyokra vetítve. A továbbiakban egyetlen részprobléma illusztrálására szeretnék szorítkozni. Azt nem remélhetem, hogy ez az egyetlen elem magába sűríti a könyv egészének izgalmas, sodró lendületét, lenyűgöző hangulatát, sokfelé elágazó mondanivalóját, sőt tartok tőle, pontosan ellenkező hatású lesz. Mégis talán rámutat arra, hogy az Orientalizmus egyik legfőbb érdeme, hogy minden ellentmondásossága ellenére is egy rendkívül gondolatébresztő, a legkülönfélébb tudományokban dolgozó szakemberek számára inspiráló mű. Mi is az orientalizmus Edward Said szerint, ha nem a korábban jelzett akadémikus tevékenység? A könyv előszavában ennek meghatározására Said több definíciószerű állítást is tesz, meghatározásai azonban nem mentesek az ellentmondásoktól. Erre mutat rá James Clifford - az I 980-as és I 990-es évek egyik legjelentősebb, a kultúrakutatás elméleti dimenzióival foglalkozó teoretikusa -, aki szigorú vizsgálatnak vetette alá Said szövegét (Clifford 1994). Clifford a The Predicament of Culture című könyvében - szintén klasszikus mű, amely tíz évvel annak megjelenése után egy egész fejezetet szentel az Orientalizmusmk - példák segítségével mutatja meg, hogy mikor a szerző az orientalizmusra mint az orientalisták tevékenységére vagy a Kelettel foglalkozó intézmények (például a gyarmati adminisztráció) munkájára utal, akkor feltételezi, hogy ezeknek a tevékenységeknek van valamiféle - a való világban empirikusan minden mástól jellegzetesen különböző és jól elkülöníthető - tárgya. Sarkosan fogalmazva, ez a tárgy maga a Kelet. Said más meghatározásai viszont - azok, amelyek az orientalizmust olyan gondolkodásmódként határozzák meg, amely maga hozza létre azt a különbségtételt, aminek eredményeként előáll Kelet és Nyugat - a tárgyat (a Keletet) csak mint mentális konstrukciót feltételezik. Helyenként tehát - vonja le a következtetést Clifford - az orientalizmus egy létező dolgot reprezentál (Said érvelésével összhangban, félrereprezentál), máskor pedig egy nem létező dolgot konstruál, és mint létezőt tételez. A felmerülő probléma itt lényegében a reprezentáció sokat vitatott kérdése. Said a könyv előszavában jelzi, hogy elmélete kialakításában sokat köszönhet Michel Foucault diskurzuselméletének: ha Said írását Foucault elméletének keretében értelmezi az olvasó, akkor a reprezentáció nem lehet téves, mert nincs mit reprezentálni, hiszen a tárgyat (a Keletet) maga a diskurzus hozza létre. Ennek az elméleti álláspontnak a gyakorlati következés menye lehet akár az is, hogy az orientalizmus fájóan sztereotipikus, leegyszerűsítő, és * gyakorta lenéző képén aligha lehet javítani, hiszen amibe belenézünk, mikor az orienJ2 talizmus tág értelemben vett irodalmát olvassuk, az nem görbe tükör, amelynek görbületeit szorgos munkával kijavíthatjuk, hanem inkább az „experimentális irodalom valamiféleextrém példája, amely kizárólag saját magukra utaló jelölők vég nélküli sorából áll" (Clifford 1994:260). Ha viszont nem létezik egy jelölt, akkora reprezentáció igaz és pontos voltának kérdése is problematikussá válik. Said könyvének egyik fontos állítása, hogy a Nyugat évszázadok óta lényegében esszencializálta a Keletet, változatlannak tételezte azokat a toposzokat, amelyekről amúgy azt képzelte, hogy nem kevés találékonysággal írják le a keleti emberek világát. A legköz330 ismertebbek-és minden bizonnyal a legmegalázóbbak-az olyanok, mint például hogy