Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Kultúrák között. Edward Said: Orientalizmus (Jakab András)

a kelet despotikus, agresszív, illogikus, könyörtelen, fanatikus, szexuális fülledtségben tobzódik, vagy éppen olyanok, hogy a keleti ember nemes, csak éppen nem tudja helyesen kifejezni gondolatait, ezért képviselni kell őt, beszélni kell helyette. Az Orientalizmus lényegében azt állítja, hogy az ilyen és ehhez hasonló toposzok - hol kifinomultabb, hol kevésbé kifinomult formában - megjelentek az irodalomtól kezdve az orientalista tudományokon át a politikáig szinte minden, a keleti világgal foglalkozó tudásterületen, Összeállva egy olyan tudásrendszerré, amely minden egyes nyugati ember szeme előtt ott lebegett, amikor a keleti világgal kezdett foglalkozni. Az Orientalizmus egy lehetséges olvasata tehát, a tradíció és az individuum küzdelmének története, és Edward Said ebben a küzdelemben a megértésen alapuló individuális és humánus közelítések mellett teszi le a voksát. Visszautalva viszont az elméleti háttérre, egy olyan diszkurzív rendszer, amelynek alapjait a foucault-i elmélet jelenti, ez egy meglehetősen kilátástalan voksolás. Az Orientalizmus sok vitát kiváltó, nem kellőképpen tisztázott elméleti hátterű könyv, melynek meggyőző ereje nem a teoretikus megfontolások aprólékos kidolgozásából származik, hanem abból, hogy szerzője a feldolgozott szövegek olyan aspektusára mutat rá, amelynek belátásához az olvasó számára nem elméleti reflexiókra, hanem saját - Kelet és Nyugat egyenlőtlen kommunikációjával kapcsolatos - releváns tapasztalatainak önkritikus újraértelmezésére van szükség. Edward Saidot - az időnként túlzottan indulatos vita keretében - lényegében minden szaktudomány megvádolta azzal, hogy nem ért ahhoz, amiről ír, és valószínű, hogy ennek a könyvnek nem is egy részterületen elvégzett precíz, mikroléptékű vizsgálódás az erénye, hanem egy folyamat felvázolása. A később Said gondolatai nyomán induló posztkoloniális vizsgálódások erénye már - többek között az Orientalizmus kritikájában felmerült problémák alapján - az apró részletekben való elmélyülés, és az Orientalizmus helyenként valóban túlzóan nagyívű genealógiájának finomítása lett. Mindez az ellentmondásosság talán következik a szerző ellentmondásos személyiségéből is. Edward Said nehezen skatulyázható: lenyűgöző tudása van a nyugat irodalmáról, filozófiájáról és klasszikus zenéjéről (állítólag zongoraművészként sem tehetségtelen), mély humanizmusa és határozott politikai kiállása ellenfeleiben is tiszteletet ébreszt, ugyanakkor banális magyarázkodásra kényszerül, miért is hajigál köveket éppen egy kőhajításnyira egy izraeli katonai ellenőrzőponttól Dél-Libanonban. A Ha'aretz című izraeli napilapban - amely szó szerint barátságos, mély érzésű, bölcs, ravasz és jó humorú embernek írja le Saidot - az egekig dicséri a Hezbollah szellemi vezetőjét, azt állítja Yitzhak Samírról, hogy érdekében állt együttműködni Hitlerrel, ám ugyanebben az interjúban azt is kijelenti, maximálisan ellenzi, hogy a zsidók valaha is elhagyják Palesztina (és természetesen nem a megszállt területek!) földjét.

1 A Torontói Egyetem az idén díszdoktorrá avatta Edward Saidot. Az ünnepségen elmondott beszédében Said - többek között - az alábbiakat mondta: „Az értelmiségi feladata az, hogy megkérdőjelezze a tudás kereteit, hogy feltegye a kérdést, ki húz hasznot egy bizonyos tudásból, és miért pont ilyen ez a tudás."

2 Később még hozzátette: „tegyék fel a zavarba ejtő kérdéseiket, akkor is, ha azok ellentmondásokba is keverik majd Önöket. Ez olyan tulajdonság, amelytől sokunk úgy irtózik, mint a pestistől. Az ellentmondásosság azonban a gondolkodás lényege, minthogy az ebből fakadó energia nél-