Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

ZEMPLÉNI ANDRÁS: Hallgatni tudni. A titokról és az etnológus mások életébe való betolakodásáról

annyit árul el a titok természetéről, mint annak működéséről azokban a viszonylag zárt közösségekben, ahol az elmondásra kivetett tilalom a közösségi élet egyik legalapvetőbb feltételei közé tartozik. Folytassuk azonban annak a rituális folyamatnak a leírását, amelyben a titok kiszivárgása folytatódik, és amelyben a jós jelzésszerű beszédét a jóslatkérők is átveszik. A titok forgatókönyve: ellentámadás áldozással Umár, miután némi kezelésben részesült a helyi orvosi rendelőben,

22 másnapra már viszonylag jól érezte magát. Az ellentámadás időpontját kitűzték, hat nappal később történt, helyszíne Kamarikon udvara volt. Ennél a hosszan filmezett, lejegyzett és aprólékosan elemzett eseménynél is csak a lényegre szorítkozom. Az impozáns termetű, dörgedelmes hangú és méhrajaitól körülzümmögött varázsló először kelléktárának kipakolásába fogott. Sofiyu zacskóiból kivette egy „rakétakilövőnek" használandó őzszarvat, amelyet egy régi ekekapa nyelének szorítógyűrűjébe mélyeszteti, s a kapavas közepére pedig két fémkolompot helyezett. Aktiválta egy cserépedényben hemzsegő méheit, és orvosságokat tartalmazó porral beszórta ezt az egész mágikus üteget, amelyet nem csak Freud talált volna fallikusnak. Ezután Padégué megfogta a vörös kakast, és a „fétishez" fordult: kérte, hogy éjjelnappal őrködjék Umár felett: elmondta neki, hogy Umár akarta a porát, és hogy a beavatásakor viszály támadt; Umár „kereken visszautasított" mindent, és azt kívánta, hogy nagybátyját szülőhelyének porójába avassák be; így is történt, és ott küldtek rá tüzet. „Tégy meg mindent, és oltsd ki a tüzét (betegségét)!" „Bárki legyen is az, férfi vagy nő, tedd úgy, hogy szavai önnönmaga ellen forduljanak!..." Ezután Kamarikon vette át a szót bő szitkozódással, és kemény parancsokat osztva yasungójimk, fétisének, arra szólítva fel, hogy változzék viperává, méregköpő kígyóvá, oroszlánná... kutassa fel és ölje meg az ellenséget. A vörös kakas nyakát átvágva a varázsló áldozati késével megrajzolta a támadó „sírját", majd az állat sugárban kitörő vérével befröcskölte az őzszarvat, amelyet előtte kilövőhelyzetbe igazított. A varázsló macskája, amelyet sem a friss vér, sem a haldokló kakas vergődésének látványa nem izgatott, szakértő módjára, mozdulatlanul figyelte a rituális jelenetet. Hogyan lehet értelmezni ezt a rítust? Először is azt kell hangsúlyozni, hogy sem azok, akikért az áldozat szólt (Umár és Padégué), sem az áldozatot végrehajtó nem tértek el a jós már említett utalásszerű és személytelen beszédmódjától. Továbbra sem nevezték meg a támadókat, indítékaikat, vagyis a titok tartalmát. Ugyanakkor három új és fontos jelzés adódott hozzá a meglévő secrétá/choz. A varázsló (szelleme) által megállapított „viszály" során Umár valamit „kereken visszautasított". A következő mondat utalásszerűén pontosítja azt, amit határozottan elutasított: az anyai nagybátyjai szülőhelyétől eltérő szent erdőbe való beavatását. És végül azért kapta a leterítő őzszarvlövést, mert nem engedelmeskedett a parancsnak - mert mégis „nagybátyjai"sinzangjának porójához csatlakozott. Ez az oka annak, hogy „ők" - a jós által meglátott férfiból, nőből és varázslóból álló trió - „tüzet vetettek rá". A varázsló áldozati visszavágásának ezen céltáblái azonban továbbra is megőrizték rituális anonimitásukat. Ami a halálos töltetűnek tekintett áldozati visszavágást illeti, egyetlen olyan vonást